Irodalmi Szemle, 2014

2014/4 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Soóky László: Egyfelvonásos kétfelvonásos (a Komáromi Jókai Színház Az arany ára című előadásáról)

Tibor egyetemi vizsgaelőadásában (Molnár Ferenc: Liliom, 1994. november 25.) ugyanazt a poklot járta meg, mint a mostani szerepében, alkatilag, személyiségében, lelküle- tében egyaránt. Átmentve az egykori virtust, Monori szerepében Tóth Tibor jelentősét alakított s alkotott, annak ellenére is (vagy talán épp ezért), hogy játéka a második felvonásban láthatóan eltért a rendezői szándéktól.

A szerző pontosan tudja, hogy a kinti világot, az ottani történéseket be kell csempészni a játéktérre, mert különben négyszö- gesedne a kör, így kap a játékban kulcsszerepet Csöpi (Bandor Éva, Jászai Mari-díjas), úgy is, mint piaci kofa, úgy is, mint Nyikoláj szeretője, úgy is, mint a Párt mindenese, úgy is, mint Gombacsik (Szabó Viktor) anyja. Ő hordozza magában a kor naponta érkező változásait, a diktatúrát s a megbocsátást egyaránt. Amennyire sokszínű Csöpi élet-halál harca, annyira sokszínű, s vele együtt árnyalt Bandor szerepformálása: rafinált, nyíltszívű, gátlástalan, szeretetteljes. Túlélő.

A mindenkori piac mindenkori hangulatához szorosan hozzátartoznak a piaci lé- zengők. Ők azok, akik mindenkit ismernek, akiket mindenki ismer, akik mindenkiről és mindenről tudják a tutit, akik odébb teszik a ládát, akik leveszik Sanyi bácsi kabátjáról a szöszt („egyszer levettem, emlékszik, Sanyi bácsi?!”), akik tüzelőt szereznek, takarítanak, akik ezért kosztot biztosan, de rendszerint kvártélyt is kapnak. Akik közül az egyik akár életét is adná Monoriért, akik közül a másik próbálkozik Monorival szemben, mert Monori szeretne lenni, akik közül a harmadik az idomítás csodája, a szelíd tömeggyilkos. Hétköznapi, egyszerű, mégis végtelenül összetett lelkületű, sérült figurák. Berci (Fabó Tibor Jászai Mari-díjas) a piac őskövülete, Monori mindenese, a titkok tudója. Gombacsik kamaszbűnöző, „elbugázta” Monori pénzét, ledolgozza, így vezekel, majd avanzsál ÁVO-s hadnaggyá, s bukik el. Miután Monori saját

megöletésére készülve eladja neki a standot, Sanyi bácsi suta alteregójaként tündököl és lődörög a piacon. A harmadik, Tulipán (Ho- rányi László m. v.) alkun szerzett portéka, aranyműves és tömeggyilkos. Egyik se főszerep, de a jelenlétük szinte folyamatos, ami mellett nem mehetünk el szótlanul.

Fabó Tibor Bercije a tudatosság, a fegyelem és a színészi alázat. Ha mozdul, akkor mozdulni kellett, ha megszólal, az hangsúlyos, amikor meghal, olyan észrevétlenül vált világot, hogy föl se fogjuk.

Horányi Tulipánja megalázottságában is büszke. Mozgásában olykor feltűnik a Hét mesterlövész című western valamely markáns szereplőjének a viselkedése, de ez nem nagy baj, mert azonosul valamivel, s ezt mindvégig következetesen vállalja.

Mind a rendezőnek (Bagó Bertalan m. v., Jászai Mari-díjas), mind a dramaturgnak időben észre kellett volna vennie, hogy Szabó Viktor számára Gombacsik szerepe szakmailag túl nagy teher. Ezt a figurát nem lehet a felszínesség és a külsőségek síkján kezelni, mert felszínes marad és a külsőségek szintjén bukdácsol. Amíg Sanyi bácsi csicskásaként lelkesedik, harsánysággal ellensúlyozva azt, hogy mielőtt a biztonságot jelentő vackába hazatért, éppen rablógyilkosságot követett el, alakítását el is fogadhatjuk. Nem azért, mert hiteles, hanem mert Monoritól és Bercitől elegendő információt kapunk arról, hogy Gombacsikkal mi, mikor, hol és miért történt. Ez az a szerep, amelynél a rendező nem hagyhatja figyelmen kívül a múló időt. Minden más játszó mindvégig az marad, aki volt 1945 tavaszán, csak Gombacsik (Csöpire külön kitérek majd) nem, mert ő nem csupán kosztümöt, de karaktert is vált. Szerencsétlen, szárnyaszegett gyilkosként megy el Sanyi bácsitól, s az ÁVO hadnagyaként tér vissza hozzá. A hitelességhez a bőrkabát kevés, a verés puszta külsőség. Akinek kellett volna, nem hangolta rá a feladatra, nem mesélte el