Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Balázs Imre József: Tollászkodás hétköznapi történetekben (Csehy Zoltán Nincs hová visszamennem című kötetéről)
ÍZLÉSEK BALÁZS IMRE JÓZSEF TOLLÁSZKODÁS HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNETEKBEN csehy Zoltán Nincs hová VISSZAMENNEM CÍMŰ KÖTETÉRŐL ehy Zoltán új könyve másfajta költészeti funkció felől válik értelmezhetővé, mint korábbi verseskötetei - a Hecatelegium vagy akár a Homokvihar. A nagyobb struktúrák megépítése, a kompozíció ott fontosabb volt: a mívesség mindenképpen domináns jegy volt, még akkor is, ha a Homokvihar gyakran kísérletezett tudatosan konstruált, zenei ihletésű disszonanciákkal. Az új kötetben felerősödik a dokumentáló jelleg, a „hétköznapok költészete” szövegtípus, ha úgy tetszik, a maga töredékességével, az egy-egy töredékpillanatban is felfénylő, jelentésessé váló költészettel/felis- meréssel/reflexiós lehetőséggel. Egy kimozdult léthelyzet felől válik ez a dokumentáló jegy kiemelt jelentőségűvé: ahogy maga a kötet paratextusa is megjegyzi, a szövegek jelentős része az Akademie Schloss Solitude ösztöndíjának hátterével készült. Az alkotóház légköre mindenféle ingerekkel bombázza azt, aki a versekben, versek által is figyeli és lereagálja az őt érő hatásokat. Önértelmező pillanat ez, egy olyan keresztút, ahol választási lehetőségek rémlenek fel; egyszerre jó hely ez a vissza- és előretekintésre is. Nyelvekben való otthon-lét, idegenségtapasztalat, identitások felépülése, lebomlása és szimulálása. Ezek a könyv fontos tétjei. Munkanapló is a könyv - hiszen maguk a fordított, fordítandó művek, összművészeti projektek is olyan ingerek, amelyek természetszerűleg kívánkoznak versbe: ugyanúgy dokumentálható, dokumentálandónak látott részei a köznapoknak, mint a bevásárlás, a zenehallgatás, a szex és az önkielégítés, a reggeli futás-rituálék és hasonlók. Ebben az értelemben a Csehy-féle szerzői viszonyulás tétjei változatlanok maradnak ebben a könyvben is - a testírás, a fordíthatósági problémák, az identitás egymáshoz viszonyuló rétegei -, csak egy új közegbe íródnak bele. Ennek következtében inkább „átmeneti” formációnak, de egyszersmind fontos reflexiós terepnek láthatjuk ezt a könyvet. Műhelytanulmány és kommentár a szerzőtől megszokott nagyszabású (értekezői, fordítói, költői) vállalkozásokhoz, azoknak hiánylel- tárja és kísérője, műfajilag hozzájuk illeszt- hetetlen, de gondolatilag releváns appendixe. A nézőpont, ahonnan ezeket a dolgokat („főszövegeket” és „appendixeket”) látjuk a könyvben, természetesen nem hierarchizál, így az appendixként való megnevezés nem pontos, és pusztán külsődleges perspektíva felől vethető fel. Csehy költészetének ugyanis régi és következetesen megvalósított tétje, hogy lebontson bizonyos hierarchikus op- pozíciókat a kultúra terein belül - és ebbe a törekvésbe az „eredeti” és „fordítás”, test és lélek, „alacsony” és „magas” vonatkozási körei egyaránt beleértendők. Ezt folytatja tehát 89
