Irodalmi Szemle, 2014

2014/4 - Száz Pál: Faust-mutáció (tanulmány)

Kaápareknek az ördögökkel űzött tréfája, mikor varázsigékkel kényszeríti őket állandó megjelenésre és eltűnésre. Az ördögbábok a metadiegézis szintjéről (színpad) az intradiegézis szintjére (végigmennek a ház folyosóján, és felöltik az álruhájuk), majd az extradiegézis szintjére (kimennek az utcára, ahol gyanútlan járókelőket riogatnak) lépnek, majd ugyanígy, fordított sorrendben. (Hasonló Kasparek - aki szintén báb - esete, amikor az utcán próbál embereket toborozni, akik majd megvédhetik Faustot az érte érkező ördögöktől.) Míg itt a metalepszis abszolúttá növelése cirkuszi mutatványt csinál a látszat és valóság teljes összezagyválásával, addig a film végkifejletében éppen ezzel a trükkel a tragédia valósul meg. Faust az ördögöktől menekülve lép ki a metadiegézis teréből (színpad), kimenekül a házból kosztümjét, álszakállát letépve (intradiegézis), majd az utcán elüti az autó (extradiegézis). A nyugtalanító éppen az, hogy az egész értelmezhető furcsa véletlenként, a metalepszis működése szempontjából ez ugyanakkor a végzet akarata, mely a metadiegetikus síkról érkezik.

A befogadó teljes elbizonytalanítását szolgálja még a térrel való metaleptikus játék egy specifikus esete. Ezt a metalepszist pedig nem lehet elhelyezni az említett három kategóriában. Azokról az esetekről van szó, amikor a kulisszák által reprezentált tér megelevenedik. Ilyen például a Gounod-operából átvett ária és balett. A balett-táncosok, akikre a főhős már előzőleg rányitott öltözőjükben (intradiegetikus sík), a kulisszák mögül nem a színpadra, hanem a valós térbe lépnek ki. A kaszáló így nem a kulisszák jelölőjeként, hanem valódiként, élőként reprezentálódik. A Faust-játék drámai tere tehát megelevenedik. Melyik síkon is vagyunk? Bizonyos szempontból állíthatjuk, hogy a metadiegézisben vagyunk még mindig, csak egy másik térreprezentációban - esetleg meta-metadiegetikus

síkon? -, viszont éppen a tér valódiságából nézve az utca realitása, tehát az extradiegézis síkjára kerülünk. Hogy is van ez? A kérdés eldönthetetlen, mivel az állítás paradoxon. A Lekce Faust ezen szerkezeti eleme ugyanazt a logikai paradoxont rejti magában, mint a Möbius-szalag. Egyes értelmezések szerint David Lynch is ilyen struktúrával dolgozik a Lost Highwayban. Ha pedig Escher képi-logikai paradoxonjaira gondolunk, eszünkbe juthat D. R. Hofstadter Gödel, Escher, Bach című könyve, ahol épp ezt a paradoxont képviselő „strange loop” szerkezetek közös nevezőjeként állapítja meg, hogy ezek a végpontjukban úgy térnek vissza a kezdetükhöz, hogy közben túl is lépnek rajta.

A kép, amelyre így Svankmajer szert tesz, bestiális. S mint a középkori bestiáriumból, vagy épp a szerző már említett szörnyszobra- iból/installációiból nyilvánvaló: egyszerre ez is, az is. Ilyen állat is meg olyan is. Egyszerre van jelen a kaszálón festett kulisszák közt áriát éneklő kosztümös Faust és a kaszálót berregő traktorával szántó traktorista. Ennek a paradox megoldásnak - a metaterek összeolvasztása az extra- és intradiegézis tereivel - végletekig való fokozása jelenik meg a portugál királyi udvarában zajló Faust-jelenet során, valamint a Mefistofeles varázskörrel végzett megidézése közbeni, pillanatról pillanatra történő, valósnak feltüntetett metaterek váltogatásának esetében.

3. A METALEPSZIS ESETEI II. - VERBALITÁS, NYELVHASZNÁLAT

A filmbeli nyelvhasználatot, tehát a film verbális rétegét szemlélve szintén elkülönböztethetjük egymástól a diegézis három rétegét. Az extradiegetikus rétegben egyáltalán nem hangzik el semmi, Akárki némaszereplő. Minden, ami a filmben beszédként elhangzik, egy-egy Faust-adaptációból származó ci-