Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - Soóky László: Harcos békeidők (dráma)
Kartaly úr: (amint kivonul a júdásokkal) Milyen tökös legény lettél, Géza! Van egyáltalán? Létezik még a dupla corpus delicti? Nagypapa: Mutasd. Géza úr: Akkor menjenek el a lányok, vagy nézzenek másfelé. Finta úr: Mondhatom, ez aztán komoly bizonyíték! Köztudott, hogy a Géza zacskóját telibe találta egy dum-dum nyolc ötvenhetes karabély golyója, amilyennel a muszkák lőttek. A nagy szuronyrohamkor történt, Mandzsúriában. Géza úr: Nem lőtték el, arra emlékeznék. Az igaz, hogy volt háború, meg szuronyroham, de az majdnem biztos, hogy nem lőtték el! Nagypapa: Megmondtam! Majdnem biztos, hogy megmondtam. Géza úr: Beszél, csak beszél! Mit tudja maga, hogy milyen volt a háború?! Nagypapa: Hogy én-е?! Hallo-od, Finta? Minket akar tanítani a nagy honvédő háborúra! Minket! Engemet meg tégedet! Ő meg azt sem tudja, hogy milyen volt egy valóságos szuronyroham, egy valóságos hómezőn. Finta úr: Ugyan, mit tudhat egy kiherélt hegyivadász... Géza úr: (durcásan) Jól van, jól. Ha ti így, akkor én meg úgy, hogy fogom magam és nem szállók le. (Grajszky bácsi a nyakába akasztja a dobot, dobolni készül, de fordultában szembesül Bumbuci asszonysággal) Grajszky bácsi: Nicsak, kisnagysád meg minő terjedelmes. Meg tudnék halni egy ilyen idomért, ha nem lennék már halott. Bumbuci asszonyság: Ó, az a kis kóma, huncutkám... ha netántán trombitálni óhajtana kosárnyi keblemen, ne tétovázzon, ne tétovázzon, oh, már védekezni sincs erőm, csinálja, mester úr, de úgy, hogy szégyent ne hozzon a szakmára... Grajszky bácsi: Jenő voltam, kérem tisztelettel, kisnagysád, Jenő. De a kuncsaftoknak, természetesen, Jenő úr! A Nagyláb urat ejteni méltóztatott? Leteszem a bőröndömet a sírba, s állok a rendelkezésére, kisnagysád... Bumbuci aszonyság: Ne szóljon többet, oh, Jencikém, hiszen nagyívű trombitációt ígért... vonuljunk tán félre e bámész tömegtől? Nagyláb úr sosem volt idebent, átvertük a Talapkát, te Csődör, te trombitáló musztáng, te, Te! (Vad argentin tangó lépéseivel kitáncolnak a tájból. Bicskás valahonnan előkerül) Bicskás: Nagypapa, most, hogy már tudod, mi a nagy helyzet, énekeljünk messzehangzón? Merthogy a Finta átver téged. Nagypapa: Engem, hogy átver a Finta? Megállj, Finta, csak vágjam ki a fát, majd megtudom én, hogy kivel vagy?! Bicskás: Igaz, nagypapa, hogy nekem is lehetne apám, ha volna? Igaz, hogy lehetne akár kettő, három is. Finta úr: Te csak ne hidd, Nagypapa, hogy valami. A Bicskás csak izéi. Én itt állok melletted, mint abban a nagy viharban, emlékszel? Nagypapa: Hát el lehet azt felejteni? Olyan vihar nem kerekedik minden nap, igaz, Finta? Amúgy meg, Bicskás, lehetett volna apád, ha lett volna. Kettő vagy három talán nem. De egy... egy szerintem lehetett volna. Finta úr: Igaz bizony. De rajtunk aztán nem fogott ki... de nem ám! Nagypapa: Rajtunk? Hát olyan legények vagyunk mi?! Egy ócska vihar?! Mirajtunk?!
