Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - Soóky László: Harcos békeidők (dráma)
Kódory úr: Mondja meg nekik, Bielokosztolszky, hogy ez a megtapasztalt merevedés egy kicsit bizonytalan, erre nem lehet nemzetgyarapodást alapozni. Megsúgom magának, hogy most egy kicsit behúzom a balféket, de az is lehet, hogy vár a babám, hát ne várjon hiába. Figyelje a Kartalyt, feltámadásügyben ő a hunyó. (Kódory úr fütyörészve kiballag a tájból) Bielokosztolszky úr: Szóval ezt mondjam meg nekik. Megmondhatom, ha akarom. Ide figyeljenek emberek! Most messzire nézek, s a belső táblámról olvasom a neveket, közben hermunikázok, mert ez egy feltámadási névsorolvasás: Kartaly! Kartaly úr: Kartaly József voltam, mindig azt hittem, hogy az ötvenéves ember már öreg. Ötvenegy voltam, amikor Doberdónál megsimogatott egy repeszgránát szilánkja, rádöbbentem, hogy milyen fiatalon szólított magához az Úr. Rövid életrajzomat azzal egészíteném ki, hogy bár volt feleségem, de az én eszem mindig a rektorék Margit nevű leánykáját kerülgette, aki több alkalommal is hajlandóságot mutatott, de elvetették őt egy más valakivel, így a gyerek nem az én nevemet kapta. Szeretnék föltámadni, de belém bújt az ördög. Én magam vagyok az. Talapka csendőr: Mesélj még, Finta! Finta úr: Szóval: láthatunk olyant, mint a vakablak a tájban. Aztán láthatunk szende, epeke- dő szüzeket. Talapka csendőr: Meztelenen? Vagy ruha nélkül? Finta úr: Úgy ám, az áldóját! Anyaszült meztelenen, és egy kicsit riadtan. Finta Lajos vagyok, asztalosmester voltam. Egy szép, nyári estén ültem az asztalágy sarkán, néztem az asszonyom farát, amint mozgolódott, a kenyértészta-dagasztás ritmusára. Ő a tésztát dagasztotta, én meg őt, hátulról, behunyt szemmel. Úgy ért a halál, a legelső görcs drága pillanatában, ezért nagyon szeretnék feltámadni, hogy befejezhessem az élvezést, ami most nagyon hiányzik nekem. (Nagypapa baltájával méregeti a fát. Körbejárja, megsaccolja, úgy tűnik, nagyon, nagyon tanácstalan) Nagypapa: (rikácsol) Már megint rossz helyre ültetek! Te is, Finta, meg te is, Kartaly. A Talapkának meg ráejtem a tökére a baltát. Te meg különösen rossz helyre telepedtél, Bielokosztolszky! Bielokosztolszky úr: Azért, mert innen tudok a legjobban muzsikálni. Meg aztán, innen mintha egy kicsit látnám a kis Katót. Mintha látnám a mellbimbóját, meg az ágyékát. Mást nem, mégis tudom, hogy csakis ő lehet. Talapka csendőr: Ide figyelj, nagypapa! Te aztat mondod, én meg aztat, hogy kém vagy, meg környezetrongáló, és elkobzom a baltádat. Amúgy meg nem te, hanem a szüzek érdekelnek amottan. Ide azt a gukkert! Finta úr: Gukker, gukker! Ott lóg a Nagyláb nyakában. Talapka csendőr: Fia ott lóg, hát ott lóg. Azt akarod, hogy magamhoz nyúljak? Rögvest előállítom a Nagylábat, oszt ennyi az annyi! Finta úr: Nem olyan egyszerű az, rendbiztos úr, mert komplett elnyelte őt a Bumbuci asz- szonyság, úgy, hogy bluty... bluty... blutty. Talapka csendőr: Mi az, hogy bluty... bluty... blutty?! Azt mondd meg, de rögvest, hogy alulról nyelte-e el, vagy felülről? 63
