Irodalmi Szemle, 2014
2014/1 - KULTÚRA ÉS EVOLÚCIÓ - Péter Árpád: Beszéd-fosszíliák. Az evolúció-diskurzus rétegei (tanulmány)
KULTÚRA ÉS EVOLÚCIÓ még az alapelveként tételezett „transzmutációs teóriát” is átírta a modern genetika. Ez amiatt érdekes, mert teóriánk közben nem „transzmutálódott” metafizikába, ugyanakkor annak nagyon sok attribútumát magára öltötte. Természetes, hogy az evolúcióelmélet - sem a darwini, incipiens változata, sem annak hipermodern továbbfejlesztései - nem kiálthatta ki magát prima philosophiának, de még príma theoriának sem, ugyanakkor azonban megszerezte mindazt az „aurát”, amely ezek sajátja, hiszen, akárcsak a metafizika, választ keres (egyelőre sikertelenül) az élet eredetére, választ ad az élet ilyetén módon történő fennállására, megmagyarázza az élő és élettelen entitások interakcióit, és mindezt olyan léptékben, olyan komplex módon, amire a darwini gyökerű létmagyarázat-elméletek robbanása után bekövetkezett paradigmaváltásáig kizárólag a príma philosophia volt képes. Az evolúcióelmélet, mely napjainkra megkérdőjelezhetetlen érvényességű tudományos tényezővé vált, de amelynek, mint fent írtam, gyakorlatilag minden konstituense folyamatos megújulás tárgya, úgy foglalja keretbe a létbeszédeket, hogy kiszorítja belőlük a miszticizmust, a nem-pozi- tivitásokat, és azokat saját definitiv vagy épp ideiglenesen végleges (tehát: aktuális használatban elfogadott) asszercióival helyettesíti. A kulturális diskurzus integrálja az evolúcióelméleteket, de közben elmondja saját biológiai eredetét is, és - talán épp az evolúciótannak vagy annak valamely mellékágának hatására - önmagát is a saját létezése szubsztrátumának tekintett élet-szerüséggel jellemzi. A kultúra diskurzusa tehát analóggá vált az általa bennfoglalt evolúcióteóriával, anélkül azonban, hogy felülírta volna magát annak bizonytalan pozitivitások- ra alapuló folyamatos változásaival. A kultúra beszéde szükségszerűen önreflexív, míg az evolúciótan diskurzusa szükségszerűen reflexív, és csak akkor igényli az önreflexivitást, ha saját felfedezései túlfejlődnek rajta. A kultúra - természetéből kifolyólag - nemcsak diskurzív, hanem performatív, faktuális tényező, és a priori önmagába zárt, nem tudja meghaladni önmagát, hiszen minden változás, amely végbemegy vele 21
