Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - Soóky László: Harcos békeidők (dráma)
Júdás I: Mi a nagy helyzet? Kódory úr: Az a nagy helyzet, ami egyelőre csak feltételezés, hogy valaki beleköpött a levesembe. Júdás II: Ez váratlan fordulat! Én aztat mondom, Inkognito uram, hogy aztat a levest meg ne edd, mert az például olyan is lehet, mint a valami. Kódory úr: Nem úgy, te drága együgyű gyermek, hanem amúgy... áttételesen. Júdás I: Ja-a... Egy sima, egy fordított. Aztat nem tudjuk, hogy mi. Kódory úr: Az olyan, mintha valamit mondanék, hogy úgy van, aztán nem úgy van. Júdás II: Az majdnem mindig úgy van, hogy nem úgy van. De most már tényleg megmondhatnád, hogy mi a nagy helyzet... Kódory úr: (zavartan) Az a nagy helyzet, hogy eljött az ideje a feltámadásnak, amit anno a szövetségben vállaltam, most meg mire talán végre megvalósulhatna, valahonnan előkerült valaki, aki... Júdás I: Ki? Kódory úr: Ha jól láttam a gukkeren át, akkor (fel-alá jár a tájban, idegességében talán rágyújt), ha annyira tudni akarod, akkor a Názáreti II. Júdás II: I-igen? Az ki? Kódory úr: Ne vedd készpénznek, de alighanem az én egyszülött fiam ikertestvére... Khm... ha annyira tudni akartad... tátok... Júdás I: Ja-a-a! A-a-z?! Az már más... Kínos... Kódory úr: Meg kell őt keresni... mindenáron... Ez elmentek vadászni... Ez meglövitek... Júdás II: Nem azért... de mintha én már valakit látnék is... Kódory úr: Csak semmi pánik... csak semmi feltűnés... csak módszeresen... utánam... (lábujjhegyen kivonulnak) Bielokosztolszky ÚR: Elmentek? Hallotta, hogy miről beszéltek? Kartaly úr: El. Nem hallottam, mert hallhatatlanok voltak (zavartan, mintha szívesen másra terelné a szót) Mintha foszlányokat hallottam volna valamiről... Miért kopogott át, Bielokosztolszky uram, csak nem a köszvény látogatta meg odalent a síri magányában? Bielokosztolszky úr: Köszvény? Ugyan Kartalykám, hol vannak már azok a régi szép idők, amikor az első dérrel együtt a köszvény is megérkezett?! Más itt a nagy helyzet, Kartaly úr, komoly. Elhiheti, hogy nem kopogtam volna át ilyekor az ünnep előtt, ha csekélységről lenne szó. Kartaly úr: Valami furcsa van a levegőben? Elméláztam volna? Nem érzékeltem mindent, mert egy hirtelen rezdüléstől beszakadt a koporsóm sarka. Hosszasan tisztálkodtam... tán ezalatt történt valami szokatlan? Bielokosztolszky úr: Bár tudnám. Az a különös, hogy máma minden csontom, még az ujjperceim is, mind együtt vannak. Amolyan ondónevelő ez az idő, nem érzi, Kartalykám?! Mulathatunk egy kicsit, danolgathatunk is várakozón. Ott a tavalyi koszorúm, arra üljön, kényelmesebb, mint a maga kriptaköve, és melegebb is. Aztán mit danolna szívesen, Kartalykám? Kartaly úr: Amondó lennék, persze, csak ha lehet, hogy azt, amit annakidején, a... a kis Katót. (Bielokosztolszky úr széthúzza a harmonikát, muzsikálni kezd, majd átszellemülten énekelnek)
