Irodalmi Szemle, 2014
2014/3 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Papp Máté: A sötétségfelszínén (Schein Gábor Megölni, akit szeretünk című kötetéről)
Papp Máté ÍZLÉSEK ES POFONOK A SÖTÉTSÉG FELSZÍNÉN Schein Gábor Megölni, akit SZERETÜNK CÍMŰ KÖTETÉRŐL „...a mondatnak, amely rólunk beszél, hosszú ideje nem az alanya, hanem a tárgya vagyunk.” (Schein Gábor) Г igyelemfelkeltő címmel jelent meg Schein Gábor új novelláskötete, a tizenhat rövid elbeszélést azonban korántsem nevezhetjük hatásvadásznak. Kifejezetten visszafogott szerzői attitűd érvényesül a kötetben, amely a hétköznapinak tűnő történetek és szereplők szituációitól és személyétől függően mutat rá egy-egy társadalmi problémára, kapcsolati konfliktusra vagy egzisztenciális határhelyzetre. Az egzisztenciális határhelyzet főleg a két (az első, valamint az utolsó) hosszabb lélegzetvételű szövegben jelenik meg az ön- és közveszélyes magánháborút indító nyugdíjas matematikatanár, illetve a kiégett, alkotói válságban szenvedő író alakjának-élethelyze- tének részletesebb bemutatásán keresztül. A többi karakter (Jóapálya, a forgalomirányító hajléktalan, Tibiké, a magát kukásautónak képzelő kisgyerek vagy Dóra, a változókorba érő középkorú nő) inkább árnyalatait adják a keretet képező írások sötétségben elmerülő világának. Szürkének látszó kisemberek felszínesnek ható mindennapjaiba pillanthatunk bele, a felütésként értékelhető kezdőnovella viszont egyáltalán nem átlagos - bár ha a mindennapi híradásokat vesszük alapul, akár megszokottnak is mondható - eseményeket közöl. Kiefer úr családi traumákkal, vérfertőző szexuális aberrációkkal, politikai kényszerképzetekkel terhes odú-léte fegyveres lakótelepi ámokfutásba torkollik, „önként vállalt” őrültségével és tudatosan végrehajtott harcával azonban bizonyos fokú méltóságot nyer a lakosság körében, amelynek tagjai, miközben félnek tőle, egy nemes küzdelem kezdetének tartják megtébolyodását. Végül saját húga mérgezi meg a börtönben - mondhatjuk azt, hogy a könyv mottójának („Megölni, akit szeretünk: ez az egyetlen módja annak, hogy életben maradjunk” - 28.) szellemében. Az ezt követő elbeszélésekben mintha ugyanez a kijelentés kérdéssé változna át; kevésbé kiélezett és szélsőséges esetek látleletét kapjuk, legalábbis így érezhetjük. De a valóság az, hogy az összes felvonultatott sorsvázlat vagy életkép mögött ez a változó modalitású mondat áll, s a szerző minél inkább törekszik az elhallgatásra, a visszhang annál inkább fölerősödik bennünk. Vagyis Schein szövegszervező technikája erre a kimondatlanul hagyott, pontosabban meg nem ismételt tézisszerű kitételre épül, ezzel együtt azt is megállapíthatjuk, hogy a legérdekesebb részletek nem a kötet szentenciózus pasz- szusaiban fedezhetőek fel, hanem az itt-ott felbukkanó érzékeny környezetleírásokban vagy esszéisztikus gondolatfutamokban (lásd a Szélsőséges esetben „botanikai indíttatású” térpoétikáját vagy a Van olyan súly „una93
