Irodalmi Szemle, 2014

2014/3 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Tórizs Eszter: Eösi János Rocinante nyergében (Sándor Iván A futár című kötetéről)

dással. Véletlenül, kíváncsiságból keveredik a végül letartóztatott diákok közé: azért

követte csak a többieket, mert nem szívesen maradt egymagában a tér közepén” (11.), de velük marad, mert befogadják, közülük valónak tekintik. János utazása során azonban állandóan láthatatlan falakba ütközik, amint az egyiket megmássza, rögtön egy másik mögé kerül. A regény motivikus szintjén ez a körülzártság jelenik meg azokban a térképeken látott karikákban, hurkokban, melyeket János vallatása alatt figyel meg például Temesvár és Fehértemplom körül: „A körülkerítettség bizonyossága nem lepte meg. A gyűrűket látta már a temesvári térképeken, látta a városok bástyáin sorakozó szuronyok körívén, ha néha reménykedett is benne, hogy a bezártságból ki lehet jutni. De végül is hova? Minden gyűrűnél van egy nagyobb, az egész élet egy nagy gyűrű, így élt apám, anyám, mind a két nagyapám [...] hányszor gondolhatták, hogy végre kicsúszhattak a körülzártságból, pedig csak arról volt szó, hogy éppen nem látták, mi keríti körül őket. Valószínűleg ezt hívják történelemnek, és hiába érez most fizikai fájdalmat a hiánytól, amiért erről nem olvasott többet, a könyvekben úgyis csak a magyarázat, vagyis indoklás található az ilyen dolgokról” (145.).

Miután bekerül az elfogottak közé, illetve, amikor kiderül, hogy a zsidóknak, így az Eösi családnak is kötelezően el kell hagynia Temesvárt, János kénytelen kilépni saját, biztonságot jelentő világából. Mert Eösi János külvilágról szerzett tudása szülei könyvesboltjából ered, de ez nem az üzleti teendőket takarja, hanem az olvasást. „Olvasni anyja tanította, de azért úgy olvasott, mint az apja, az erdei munkához szokott ember áhítatával, mozdulatlanná dermedt nagy kezeivel tartva a könyvet, mintha egész testi valósága vegyülne el a gondolatokkal, s miÍZLÉSEK ÉS POFONOK

kor megpihent, körültekintő mozdulattal úgy helyezte el maga mellett olvasmányát, mint szerszámot, amit használat után fényesre tisztított” (9-10.). János az olvasással megszerzett tudást próbálja használni helyzetének megértésére minduntalan, de rá kell ébrednie, mennyire alkalmatlan szerszám került a kezébe. Természetesen ez nem előzmény nélküli, hiszen János olyan apa-figura mellett nőtt fel, aki valóban az erdei munkát cserélte fel Temesvárra érkezésükkel a könyvekre, és olyan olvasás-mo- dellt képviselt, mely a végletekig immerzív: „... voltak hetek, amikor ki sem mozdult a hideg sarokból, ahová a pokrócok közé befészkelte magát, a bolt Ráhelre és Jánosra maradt” (13.). Tulajdonképpen Eösi Ferenc ugyanazt a stratégiát alkalmazza a regény első lapjain, amit fia az egész regény során: ő is megpróbálja helyzetét a könyvekkel értelmezni, megérteni: „És mit mondanak erről a könyvek?” (15.) - kérdezi Práger Józsefet, Temesvár polgármesterét, mikor megtudja, hogy el kell hagyniuk a várost. Majd az olvasottak segítségével próbál érvelni kiűzetésük ellen, de nem jár sikerrel. A mise en abyme-szerű megoldásban apa és fiú kudarca egymás fényében értelmeződik.

Az olvasás által teremtett fiktív világokba való intenzív belemerülés megidézhet egy másik regényalakot, aki történetesen- hasonlóan Eösi Jánoshoz - lovas volt, sőt talán a legismertebb az összes közül. Természetesen arról a bizonyos búsképű lovagról, Rocinante bátor lovasáról, Don Quijote de La Mancháról van szó. Hasonlóan Eösi Jánoshoz, az olvasásélmény rendkívül meghatározó számára, viszont Eösi János olvasmányélményei - ellentétben a lovaggal - nem képesek olyan szilárd alapot teremteni, mely összekeverhetővé tenné a valóságot a fikcióval, illetve, az esetleges eltéréseket- mint Don Quijote - „logikus” magya87