Irodalmi Szemle, 2014

2014/3 - Darida Veronika: Bakkhánsnők: a mánia és a melankólia színpadán (tanulmány)

vagyunk, már minden megtörtént. A melankolikus ember számára nincs többé valós, őt megérintő történés, csak a visszaemlékezésben, az egykori történet újramon- dásában él.

A melankolikus ugyanakkor gyakran - legalábbis Freud értelmezése szerint20 - kitárulkozó és exhibicionista, azt akarja, hogy végtelen panaszáradatát minél több ember meghallja. A Bakkhánsnőkben megjelenő melankolikus tudat hallgatóságának kiléte azonban igencsak kétséges. Mert vajon mi, avatatlan hallgatókként, hol helyezkedünk el a kortárs opera és a klasszikus mű (az euri- pidészi opus ultimus) hatóterében? Kiléphetünk a csupán felhangzó, de meg nem jelenített események bűvköréből, vagy fel kell ismernünk, hogy ez a pusztulás-, feláldozás- és kiűzetéstörténet a mi történetünk?

Az időtlenség lengi be az előadást, meghatározhatatlan, hogy milyen időben vagyunk. Egy biztos: a katasztrófa, a hajótörés, a mélybe süllyedés után. A halott szereplőkkel szemben - a szereplők körül és hátterében - a tengeri élővilág képe úgy tűnik fel, mint az emberi világnál ősibb és elemibb világ.21 A halak közönyös tekintete elfordul az emberroncsokról, az ő életük - kimeríthetetlen gazdagságban, számunkra felfoghatatlan ritmusképlet és harmónia szerint szerveződve - tovább folyik.

Jeles előadása megmutatja, hogy mi van a mélyben: az emberi civilizáció romjain a flóra és a fauna lassú térhódítása. De vajon milyen tájkép tárulna elénk a felszínen?

20 Gyász és melankólia. In Sigmund Freud írásai 8. Ford.: Berényi Gábor, Budapest, Animula Kiadó.

21 Jeles saját melankóliájáról így ír: „Azt gyanítom, hogy az én melankóliám abban leli a magyarázatát, hogy nem elégedtem meg, nem egyeztem ki az emberi sorssal. Mintha valakinek lenni - jelentéktelen vagy éppen alantas beosztás volna." Jeles András: Büntető század. Budapest, 2000, Kijárat. 177.