Irodalmi Szemle, 2014

2014/3 - Darida Veronika: Bakkhánsnők: a mánia és a melankólia színpadán (tanulmány)

6 Dodds ezt így fogalmazza meg: „Ellenállni Dionüszosznak annyi, mint elnyomni az elemi erejűt sa­ját természetünkben; a büntetés a belső gátak azonnali és teljes leomlása, amikor is az elemi erők szükségképpen áttörnek, és a ci­vilizáció elenyészik,” Dodds: i. m. 219. 7 Nietzsche, Friedrich: A tragédia születése avagy görögség és pesszi­mizmus. Ford.: Kertész Imre, Bu­dapest, 1986, Európa. 85. "Uo. 100. Az Euripidész által leírt szertartásban tehát egy ősi, barbár, ugyanakkor örökké ható, tudattalan törekvés, egyfajta ösztönkésztetés jelenik meg.6 DIONÜSZOSZ SZÍNPADAI Nietzsche, amikor A tragédia születésében a feledésbe merült drámai ősjelenség feltárására vállalkozik, elsősor­ban a dionüszoszi kar látomását vizsgálja. A kar tagjai­ban végbemenő elvarázsoltság, megszállottság, átváltozás gyújtópontja itt Dionüszosz alakja. Ebben az olvasatban ő az egyedüli, tényleges színpadi főszereplő, akinek a töb­bi szereplő legfeljebb csak más-más maszkját jelenítheti meg. Nietzsche fontos meglátását idézve: „A támadhatat­lan hagyomány szerint korai formájában a görög tragédi­ának egyetlen tárgya volt csupán: Dionüszosz szenvedé­sei, és a színpadnak hosszú ideig egyetlen hőse volt csak, Dionüszosz.”7 Nietzschénél azonban a görög tragédia fejlődése már Euripidész munkásságának idején lezárul, az ő dialekti­kus (már nem látomásokra és megszállottságra, hanem beszédre és racionális érvelésre épülő) dramaturgiája csupán az egykor rituális színház és dráma végső hanyat­lását mutatja. Utolsó művének ambivalens értelmezésére - vagy értelmezhetetlenségére - Nietzsche is kitér: „Legnyomatékosabban maga Euripidész tette kérdésessé saját irányzata értékét és jelentőségét a kortársai előtt ab­ban a mítoszban, amelyet élete alkonyán vitt színre. Sza­bad-e léteznie egyáltalán a dionüszoszinak? Nem kell-e erőszakkal kigyomlálni a hellén földből? Dehogynem kellene, mondja a költő, ha lehetne: csakhogy Dionü­szosz isten túl hatalmas, legokosabb ellenfelét - miként Pentheuszt a Bakkhánsnőkhen - váratlanul elvarázsolja, s e rontás okán Pentheusz maga rohan a végzetébe.”8 Nietzsche szerint az euripidészi lázadás, önmaga és saját korábbi dramaturgiája ellen, már csak a megkésett visszakozás lépése lehet. Mire a szerző által feltámasztott, újra győzedelmessé tett Dionüszosz visszatérhetne ősi színterére, a tragédia színpadára, a görög tragédia már megszűnt dionüszoszi műfaj lenni. Ez ugyanakkor, 74

Next

/
Thumbnails
Contents