Irodalmi Szemle, 2014

2014/3 - Darida Veronika: Bakkhánsnők: a mánia és a melankólia színpadán (tanulmány)

Az euthymiára (a lélek nyugalmára, a természettel egybehangolt létezésre) való törekvés az egész görög élet- szemléletet alapvetően meghatározza. A felhevült, lázas állapot (hyperthymia) és a mély lehangoltság vagy érzéketlenség (dysthymia, athymia) ritmusa eltér a természetes ütemtől. Az euritmiától - a természeti világ ritmusához való igazodástól, az ezzel együttrezonálástól - való eltávolodás ezért a lélek ritmuszavarához: kakofóniához vagy afóniához vezet. Ez is érzékelteti a ritmusnak a görög gondolkodásban betöltött, meghatározó szerepét (Platón szerint a ritmus és a dallam hatol be legjobban a lélekbe2), így maga az őrület is leginkább zeneiségként - a klasz- szikus bolondság alakzatainak3 (demencia, melankólia és mánia, hisztéria és hipochondria) eltérő ritmusképletein keresztül - ragadható meg.

Fontos ugyanakkor - szintén az antik felfogás kapcsán - hangsúlyoznunk az őrület kettős természetét: eredetének vizsgálatakor egyszerre találkozunk az emberi (testi, szervi) és az isteni eredetű bolondság gondolatával. Platón Phaidroszában azt olvashatjuk, hogy az isteni adományként ránkszálló bolondságból (az isteni megszállottságból, mániából) származnak az ember legfőbb javai.4 A platóni dialógus az ihletett őrület négy fajtáját különbözteti meg: a profetikust, a rituálist, a szerelmit és a költőit.

Minden őrületnek megvan a saját, „adományozó” istene: így a profetikus ihlet Apollóntól, míg a rituális vagy misztikus megszállottság Dionüszosztól ered.

A Bakkhánsnők a dionüszoszi őrületet, a kollektív őrjöngést, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a tömeghisztériát ábrázolja. Az Euripidész darabjában megjelenő menadizmus, ahogy ezt Dodds A görögség és az irracionalitás című könyvében állítja,5 egy egykor valóban létező, kultikus szokás dramatikus felidézése. A „bakkheuein” egy szent rítusban való részvételt jelöl, egy olyan vallásos élményt, mely a férfiakat bakkhosszá, a nőket pedig bakkhauévá változtatja. A szertartás célja az eksztatikus állapot elérése, melyben megvalósulni látszik az ember önmagából való kilépése, az istennel való, vágyott egybeolvadása. Ugyancsak ezt az egyesülést - az istenség bekebelezését - szimbolizálta a kollektív tombolás csúcspontján egy állati test darabokra tépése és nyers felfalása, mely a hívek szemében a feláldozott és szétszaggatott Di- onüszosz istent szimbolizálta.

2 Lásd Platón: Állam (Harmadik és Tizedik könyv). In Platón Összes Művei II. Budapest, 1984, Európa. 188.

3 Foucault, Michel: A bolondság története. Ford.: Sújtó László, Budapest, 2004, Atlantisz.

4 „Legnagyobb javaink őrjöngésből (mániából) - de persze isteni adományként ránk szálló őrjöngésből - származnak.” Phaidrosz (244 b). In Platón Összes Művei II. Ford.: Kövendy Dénes, i. m. 742.

5 Dodds, E. R.: A görögség és az irracionalitás. Ford.: Hajdú Péter, Budapest, 2002, Gond-Palatinus.