Irodalmi Szemle, 2014

2014/2 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Féjja Sándor: Némi örökkévalóság (Szilágyi Varga Zoltán A jókedvű örmény temetése című animációs filmjéről)

az alkotó - senki máséval össze nem tévesztendő - kézjegyével. A míves mű szinte monokróm „képkockáit” úgymond belengik a finomnál finomabb, ún. full látványeffektek és érzékeny hang(hatás)ok (hangmérnök: Nyerges András, Császár Gábor): érzelemmozgósító képi-hangi atmoszférák. Cselekménybarát hangon szól Melis László aláfestő muzsikája. A genius locit népdalok is megél- hetőbbé teszik (énekel: Zerkula János, Kallós Zoltán). Gyönyörködtet az üvegkancsóban és a borospoharakban lötykölődve hullámzó vörös bor, a korhű enteriőrök tárgyainak patinás plasztikussága, a fényejátszó gyertyaláng megvilágította női tenyér. Nem kevésbé nyűgöz le egy éjszakai utcakép, vagy éppen a jellemzően rozsdabarna színvilág, az egymásba játszó mély tónusok leheletfinom átmenete, továbbá a sötét fényárnyékok dinamikája. Filmoperatőri munkájával, jelentésfokozó képkivágásaival, „kameraállások- kal” (bravúros szemszögek) meg a találékony „gépmozgással” Cseh János remekel. Poéti- kus a pillekönnyen s szűnni nem akarón szállingózó parányi és méretes hópelyhek koreográfiája. Idekívánkoznak további, ugyancsak emlékezetes képek. Világításmódjuk, azaz: tervezésük, grafikájuk, megmozgatásuk milyensége rajzfilmes innováció (surló fények, napszakok fényviszonya, halovány fényforrások, élfények és szembefények együttesen rajzolnak-jellemeznek embereket, tárgyakat, helyzeteket). „Lássunk” hát néhányat! Bilijébe néz bele egy rajta ülő kisfiú: kíváncsi rá, végzett-e már; fejkendős fiatalasszony leforrázott szárnyast kopaszt, sötét szobában szerelmespár csókolódzik, édesanya csecsemőjét szoptatja, sparheltajtó nyílásán át tüzes parázs izzó vöröse világítja meg az előtte ülőt, áttetsző hamuszürke lepel borítja be a koporsóban fekvő halottat. Ezek a - vázlatosan megidézett - tartalomközlő és eszmeiséget hangsúlyozó, nézőit mindinkább bevonó

ÍZLÉSEK ÉS POFONOK

rajzfilmes jelenetek, effektusok a formanyelvi társaikkal közösen működtetik, mintegy biztosítják a dramaturgikus idő és tér szerves egységét. Eredményesen, hitelt érdemlőn. A jókedvű örmény temetése egyben az alkotó- művész eddigi (itt mozgóképi, tudniillik: ő jegyzett grafikus is) munkásságának egyfajta - korántsem záró - összegzése.

A filmvetítés után élménytelten gratuláltam a rendezőnek. Alkotásának látomásos beállításaival kapcsolatban említettem meg neki az orosz Norstein néhány világjáró - papír- kivágásos technikával készült - filmjét (Süni a ködben, 1975; Mesék meséje, 1979). Rögtön hozzáteszem: véletlenül sem valamiféle hasonlóságok okán (lévén szó személyes hangú, originális művekről), hanem az emelkedett- varázsos nézői élményt kiváltó, hatásukban voltaképpen időtlen animációkra gondolván. A testvériségben együtt élő művészetek múzsái már csak ilyenek: az alkotással empatikusán találkozó befogadót egyetemes értékű, potenciálisan örök érvényű művészi tartalommal ajándékozzák meg. Teljesen egyetértettünk ebben egymással, Szilágyi Varga Zoltán s jómagam.

Filmje főcímhátterét színevesztett régi képeslapok hangulatát idéző, álló utcai életképek adják, békés zajokkal, eleven beszédhangokkal. Kisvárosba invitál a rendező, aztán máris egy kávéházban lehetünk tanúi annak, miképpen mulat, énekel a vastagbajszú, kor- pulens borkereskedő, nótáját húzatja a cigányokkal. Hogy tulajdonképpen miről is szól ez a filmanimáció? Alkotójának megfogalmazásában: „Egy életvidám örmény borkereskedő a téli hófúvás miatt a saját temetéséről is késik. Ezért a búcsúztatására messziről érkezett nagyszámú rokonság gyászhangulatát fokozatosan a találkozás öröme, a keserűséget a vigasz felvillanása váltja fel, a sötét színeket az irónia és a humor könnyed hangvétele. A

83