Irodalmi Szemle, 2014

2014/2 - Benkő Krisztián: Pop, film, terror (Vágvölgyi B. András Tokyo Underground című kötetéről)

is az világszerte.) Vágvölgyi maga idézi a japán filmrendező, Imamura Sóhei szavait a felhőkarcolókról, a modern kikötőkről, a brutális technicizáltságról: „»Maga talán azt is hihetné, hogy mindez, amit lát, valóság. Számomra puszta illúzió. A valóság még ma is a kis szentélyekben, a japánokat pervertáló babonákban, az irracionalizmusban van, ami a bizniszruházat és a fejlett technológia alatt búvik.« [...] Hangyák, termeszek. Mézelő méhek, vad darazsak” (23.).

A könyv olvasója számára éppúgy kamikaze akció elveszni a szöveg világában: a naplórészietekben, az enciklopédikus katalógusokban, az esszét a regényesség irányába tovább nyitó fejtegetésekben, mint magának a szerzőnek, ahogy a borítószöveg ígéri: „[még] annyit: Roland Barthes francia filozófus-textológus mondta, hogy »az ember Japánban rájön, a racionalitás csak egyike a lehetséges világmagyarázatoknak!«” (32.)

Tokió maga a városba először érkező külföldi számára labirintusváros, fénybuborék, kaotikus tévéjáték, „manga-város képregényemberekkel”, a „tokiói neon-isten vertikálisan, házfalakhoz tapadva s egyenes vonalúan tör az égbe; pont fordítva, mint Hongkongban például, ahol mélyen fekvő, puha paplanszerű fényfelhőként veszi el a realitás csodálóitól az eget” (39.), evőpálca a szembe. Vágvölgyi könyvében éppúgy csak elveszni lehet - a legjobb értelemben -, akár a japán popkultúrában a gyerekelmek készült manga képregényektől és rajzfilmektől a mangapornóig, odafigyel a szigetország szexiparára és terrorizmusára, a sintó eredetmítoszra, az iniciális incesztusra, a Napistennő erotikájára és a rajzolt mozgókép lelkére, az anime animájára egyaránt. „Tulajdonképpen két Japán van - írja a szerző. - Az egyik

a hivatalos verzió, a teaszertartások és a Noh- színház gyakran szépséges világa, az alázatos kimonós asszonyok, a társadalomban elfoglalt hely feudálisán pontos kimértsége és olyan általánosan elfogadott erények, mint hűség, lojalitás, elkötelezettség - röviden: minden, amit a világ tud Japánról. Azért ez a hivatalos változat, ez az exportverzió, és mert ezt mutatják a látogatóknak. [...] A másik japán, Imamura filmjei szerint, hívjuk így, a »valóságos verzió«. [...] A nő, a matriarch, erősebb, mint a férfi, túléli őt, nem egyet, többet; rafinált, kitartó, legázolhatatlan [...] shinto szertartásokon segítő gyereldány, kinek sámáni képességei vannak, gyakran papnő lesz belőle és/vagy anya és/vagy kurva” (241.).

Ahelyett, hogy lelőném a könyv olvasásának élvezetességét részletes bemutatásával, érdemes figyelmet szentelni a harmadik kiadást megért mű eddigi recepciótörténetének, amelyből a függelék közöl részletes szemelvényeket. Nem rejtegeti a lehengerelt olvasók és a fanyalgók hangját sem: „olyan volt első olvasásra, mint holland szűzlánynak a nagy szamurai fallosz” - idéz a függelék egy hölgy olvasót, míg egy idézett internetes troli véleménye szerint „a témához kicsit is értő ember által körberöhögött, olvashatatlan stílusú könyv”, „képekre hangszerelt szöveg”, de Vágvölgyi „nagy fába vágta a szerszámát”. E sorok szerzője leginkább a Japánban szintén több évet töltő Krasznahorkai László véleményével ért egyet, aki szerint a Tokyo Underground a „rendíthetetlen kíváncsiság” megnyilvánulása és alkalmas is ennek olvasói kielégítésére.

(Vágvölgyi B. András: Tokyo Underground. Előtanulmámy és kollázs. Konkrét Könyvek, Budapest, 2013, 432 oldal, 3990 Ft)

74