Irodalmi Szemle, 2014
2014/2 - JAPÁN SZEMLE - Jámbor József: Misima színházi univerzuma (tanulmány)
formailag megfelelőek, tartalmukat tekintve gyengék: „Itt az idő, hogy a művészek visszatérjenek a művészethez” - jelentette ki írásában. Elképzeléseinek nagy részét meg tudta valósítani modern nó-játékaiban. Amelyeket pedig még itt sem, azokra alkalmat kínált régi szerelme: a kabuki. MISIMA DRÁMAMÜVÉSZETÉNEK NYUGATRÓL LÁTHATATLAN HEGYCSÚCSAI: A KABUKI DRÁMÁK (1953-1958) Hogy Misimát gyermekkora óta milyen rajongás fűzte a kabukihoz, arról már korábban szó esett. Részletes jegyzetei az általa látott előadásokról, valamint ehhez kapcsolódó olvasmányai elmélyítették tudását a műfajjal kapcsolatban. Emellett fiatalemberként már neves színházi lapokba írt, s egyes elemzői szerint a háború utáni korszak talán legkiválóbb kabuki-szakértőjévé és -kritikusává vált. De nem állt meg itt - pár évvel profesz- szionális színházi karrierje megkezdése után -, íróként is megpróbálkozott az autentikus kabuki-drámával. Nyolc darabot írt a kabuki-színpad számára, hagyományos kabuki-stílusban és a kabuki-színészek máig megegyeznek abban, hogy ő volt az egyetlen kortárs drámaíró, aki autentikus módon volt képes kézben tartani a „nagy kabuki-stílus” formajegyeit és nyelvezetét. A nagy kabuki-színházakat (Kabuki-za, Tógeki, Sinbasi Enbudzsó stb.) birtokoló és üzemeltető Sócsiku Társaság figyelmét nem kerülte el imádata a műfaj iránt, valamint kritika- és táncjátékírói munkásságát is figyelemmel kísérték. 1953-ban a Társaság felkérte, hogy írjon egy kabuki-darabot Akutagava Rjúnoszuke Dzsigoku hen {Pokoli jelenet)2 című - Japánban igen híres és népszerű - novellájából, mely2 Más fordításban: A pokol kínjai. - A szerk. JAPÁN SZEMLE ben egy szeszélyes, zsarnoki miniszter arra veszi rá a megszállott festőt, hogy egy pokolbéli jeleneteket ábrázoló kép tökéletes megfestése érdekében ítélje tűzhalálra a saját lányát. Misima elvállalta a munkát, meg is írta - a novellával azonos címen -, de a kezdet kezdetén közölte megrendelőivel, hogy ez egészen más darab lesz, mint amit várnak tőle. így is történt. Egyfelől beiktatott egy archaikus színpadi alakot, egy ún. gidajú busi- stílusú énekest, aki a cselekmény menetébe szőve mondandóját, énekelte el az eseményeket. Mint a darab műsorfüzetében írta: „A gidajú busi a világ legkifejezőbb színházi médiuma, mert rendelkezik azokkal a művészi lehetőségekkel, amik kifejezik a sötét érzelmeket.” Ezen kívül Misima behozta a darabba az idő, a tér és a cselekmény európai szemléletű hármas egységét. A novellában a történet hetekig zajlott, itt egyetlen nap alatt eljutunk a végkifejletig. Misima ezzel valószínűleg a darab sűrűségét, expresszivitását kívánta erősíteni. A legnehezebb feladatnak a nyelvi kihívás bizonyult. Misima semmiképp sem akarta, hogy a darab modern japán nyelven szólaljon meg, mert véleménye szerint erőteljes és sötét érzelmeket nem lehet kifejezni a singeki nyelvén. Úgy határozott, hogy Csikamacu Mon- zaemon stílusában, az Edo-kori polgárság nyelvén írja meg a darabot. Ez szinte fizikailag is embert próbáló munka volt, Boku no dzsigoku hen {Az én pokoli jelenetem) című esszéjében azt írta, hogy nemegyszer komolyan azt hitte, belebetegszik. A darab minden nehézség dacára végül is elkészült, és 1953-ban - Kubota Mantaró (1889-1963) rendezésében - hatalmas sikert aratott mind művészi, mind anyagi értelemben. A műfaj szakértői egy emberként azt mondták, soha nem láttak még ilyen kiváló, 49
