Irodalmi Szemle, 2014
2014/2 - JAPÁN SZEMLE - Misima Jukio: A három alapszín; A Holttest és a Kincs (drámák, Vihar Judit és Kéry Sándor fordításai)
SuNDZSi: Azt gondoltam, hogy mindenben szeretnék pont olyan lenni, mint te. Amikor a holdfényben Rjóko teste csillogott, ragyogott, abban a pillanatban az volt az érzésem, hogy átváltoztam, és te lettél belőlem, ettől pedig mérhetetlen boldogság fogott el, felpattantam és magamhoz öleltem Rjókót. Ekkor csak arra tudtam gondolni, hogy ő a feleségem... És még később sem éreztem úgy, hogy veled szemben valami rosszat tettem. Keiicsi: Nekem furcsa, hogy egy olyan jóképű fiatalember, mint te, féltékeny lehet valaki másra. Sundzsi: Általában nem vagyok féltékeny, csak veled kapcsolatban. Hogy miért? Mert te valahogy más vagy! Sokszor szoktam rólad álmodni. Keiicsi: Ez nekem is furcsa! Még akkor is világosan érezlek, amikor nem nézek rád és úgy beszélgetünk egymással, mint most. Ahogy a hátamat perzseli a napsugár, a nyári forró tengerparti nap sugara, pontosan azt érzem, mintha karmolnád a bőrömet. Sundzsi: A hangod, a gyönyörű fogaid, Rjóko hangja, Rjóko gyönyörű ajkai, és ez mind engem simogat! Ez lenne olyan rossz érzés? Úgy érzem, hogy közietek szeretnék szétolvadni, mint egy kismadár, amely beleolvad az ég kékjébe. Azt gondoltam, hogy szél szeretnék lenni! Amikor ketten csókolóznátok, az ajkaitok között siklanék tova. Annyira szeretnélek utánozni, hogy olyan lehessek, mint te. Azzal, hogy ugyanolyan fürdőruhát veszek fel, mint te, hogy ugyanolyan a frizurám, mind azért, hogy olyan legyek, mint te... És milyen furcsa! Amikor Rjókót öleltem, azt gondoltam, hogy átváltoztam: én lettem te! De most, amikor itt vagyok veled, egy cseppet sem vagyok te. Az nem lehet, hogy a világon két olyan ember létezzen, aki te vagy. Meg aztán, ha én lennék te, akkor azt nem értem, hogy tudnál szerelmeskedni saját magaddal?... Miért nincs két egyforma ember a világon? Nyílhatnak ugyanolyan rózsák, bármilyen sok rózsa is van. Keiicsi: Én bizony nem vagyok te, Sun. És én is, akárhányszor rád nézek, mindig arra gondolok, hogy azt szeretném, ha te lennék. Viszont huszonöt éves vagyok, még egyszer tizenkilenc nem lehetek. Azon töprengek, vajon hová tűnik az a mell, azok az ajkak, mikor majd a húszéves hangodat hallom! Nekem te rövidebb vagy, mint egy óra, azt hiszem. Nekem te inkább egy perc vagy, nem, nem is perc, még inkább egy másodperc, igen, egy gyönyörűséges pillanat, és mielőtt kiáltanék, ez a pillanat már el is múlt. Ezért nem kiáltottam. Megdermedtem. Még a lélegzetemet is visszafojtottam. Sundzsi: Már el is múltam? Keiicsi: (szemét becsukja) Nem, itt vagy! Most... Sundzsi: Most... Keiicsi: Jó lenne, ha örökké itt maradnál velem. Sundzsi: Tiszta bolond vagy! Hát mindig itt maradok. Jó volna elkezdeni az életet, Kei. Keiicsi: Nem kezdjük el az életet. Ez a legveszélyesebb csábítás! Sundzsi: Hálásak lehetünk Rjókónak, mert testvérek lehettünk. Keiicsi: így van. Sundzsi: Végre megalkottuk a kört! (Keiicsi hirtelen felpattan, Sundzsi arcába bámul. Sundzsi is rámered Keiicsire. Mindketten átölelik egymást és csókban olvadnak össze)
