Irodalmi Szemle, 2014
2014/2 - JAPÁN SZEMLE - Misima Jukio: A három alapszín; A Holttest és a Kincs (drámák, Vihar Judit és Kéry Sándor fordításai)
JAPÁN SZEMLE __Lál.______N..... m' Sundzsi: Mint te! Rjóko: Először is, egy nő esetében nincs szükség ilyesmire. De persze jól jön. Ha meg szeretnél futamodni. Sundzsi: Megfutamodni? Mitől? Rjóko: Tőlem. Sundzsi: Mi a csuda?! Ostobaságokat beszélsz! (megcsókolja) Mikor futamodtam én meg? Tőled. Rjóko: Ha nem tőlem, akkor ennek az emlékétől. Sundzsi: Már egy hete is emlékekről beszéltél... Azon az estén, amikor Kei magunkra hagyott minket, elment ahhoz a nénihez. Ha nem ment volna el pókerezni, akkor nem történik semmi... A tengerparton sétáltunk...Szemedben holdsugár ragyogott, vajon miért ragyogott annyira... egy kicsit féltem. Miközben arra gondoltam, milyen szép vagy! A holdfényes éjszakában csillogott a homok, s nem tudni, miért, ekkor te azt mondtad: „Vegyünk fel homokruhát!” Aztán mindketten megfürödtünk az éjszakai tengerben, s amikor kijöttünk, meghempergőztünk a homokban. Olyanok voltunk, mint a barbárok. Rjóko: Olyan zavarosan beszélsz, hogy még megfájdul tőle a fejem. Sundzsi: Nem akarsz emlékezni arra, ami veled történt? Rjóko: Erről szó sincs! ...Arra gondolok, hogy akkor olyan szép voltál, mint egy isten. Sundzsi: Te voltál olyan szép, mint egy istennő! Vizes testeden visszatükröződött a Hold. Az arcodon ezüstösen csillogtak a tengervíz cseppjei. Ha lett volna isteni igazságszolgáltatás, azonnal lecsapott volna rám, ha akkor nem tettem volna semmit. Rjóko: De mi megmenekültünk az égi igazságszolgáltatástól. Sundzsi: És a tenger büntetésétől. Meg a tengerben élő sok-sok hal, a sirályok büntetésétől, a hold előtt úszó, félig megvilágított felhők büntetésétől, a fenyvesek csúcsán átfújó szél süvítésének büntetésétől. Rjóko: Csak mondod a magadét. Mintha tündérmesét hallanék tőled. Mi soha nem szoktunk így beszélni. Mielőtt jöttél volna, Keijel éppen a „háztartási könyvről” és a „pazarlásról” csevegtünk. Sundzsi: Komolyan ilyen dolgokról beszélt Kei? Rjóko: Hát igen. De azért nem volt olyan komoly ám. (magában) Ha így állnak a dolgok, akkor ettől kezdve kíváncsian várom, mi lesz velünk. Sundzsi: Rjóko, képzeld azt magadról, hogy madár vagy. Egy faágra telepedett madár, amely most érkezett valahonnan messziről, s arra gondol vissza, hogyan jutott ide egy másik fa tetejéről, hogyan szelt át egy sötét völgyet, tehát, ha még egyszer megtörténne veled ugyanez, vajon ugyanígy emlékeznél-e vissza arra az estére? Gondolod, az a madár olyan különösnek tartja, hogy olyan magasra tudott szállni? Nem bizony. Mert az ember számára a repülés csoda, a madaraknak azonban cseppet sem. A madarak egy pillanat alatt vissza tudnak emlékezni és el képesek jutni egy magas pontról egy völgyben rejtező faluba, egy kék patakot átívelő kerek fahídhoz, egy piros postaládára a postahivatal falán. Mindig ilyesmire... Rjóko: Értem. Arcátlan dolgokat mondasz, Sun, a mesék szavaival. Vagyis azt, hogy neked mindig sikerül szeretned engem, amikor csak te akarod! Hogy bizony most egy alsó ágra ültem. Keinek meg nekem valahogy nem sikerül együtt az egekbe szállni... 30
