Irodalmi Szemle, 2014
2014/2 - JAPÁN SZEMLE - Dazai Oszamu: Vakságom könyve (novella, Hajnal Krisztina fordítása)
nem is! Csak fél évvel előbb szólt volna!« Falióra egy alacsony házon. Bimm-bamm, ütni kezd. Nyomorék bal lábamat húzva futásnak eredtem. Nem: ez a férfi menekül. A rizshántoló boltjában már szorgalmasan sürögnek-forognak. A feleség és három férfi dolgozik ott, nyakig lisztesen, körmük szakadtáig. Én meg: »Bár nem látszik, mostanában én is keményen dolgozom. Nincs miért szégyenkeznem.« A rizshántológép hangja. »Szató Haruo1 azt mondta: A rosszízlés netovábbja. Ennek megfelelően, a dolgok elnagyoltak, szépségük mesterkélt.« ... »Ortológusok és neológusok. Megyek és jövök. (...) Az altató aprólékos mérőedénye. A kifejezéstelen arcú ápolónő durván rángatja.«” Az első reggeli vonat. Eljön a hajnal, de hiába virrad meg, nem tudok felkelni. Azokon a reggeleken, amikor ilyen rosszul érzem magam, hozatok egy kis szakét a háziasszonyommal. Fel kellene kelni és fogat mosni, de az fárasztó, nyomasztó dolog. A gyerekeknek ilyenkor azt mondják: tessék felkelni! Ami engem illet, elszopogatom a szíverősítőmet, miközben elégedetten bámulok kifelé, a kertbe. A kert közepén ugyanis megjelent egy körülbelül három négyzetméter nagyságú, legyező alakú virágágyás. Eszembe jutott, hogy egyszer, amikor éreztem, hogy közeleg az ősz, ami mindig nehéz időszak, azt motyogtam háziasszonyom jelenlétében: - Legalább a kertet tegyük vidámabbá. - Közel húszféle virághagymát ültettek el a kertben reggel, míg aludtam, és most takarosán sorakoztak egymás mellett a legyező alakú ágyásban, mintha a nevüket egy darab fehér kartonpapírra írták volna fel. Gyöngyvirág. írisz. Futórózsa. Klívia. Fehér amarillisz. Szártalan levélcsillag. Pillangóorchidea. Óriás liliom. Jácint. Turbánliliom. Vesszőkosbor orchidea. Neonrózsa. Fás bazsarózsa. Tulipán. Illatos bazsarózsa. Kínai bazsarózsa. - Egyesével feljegyzem őket a párnám mellett tartott kéziratpapírra. Kicsordul a könnyem. Legördül az arcomon, lecsorog egészen meztelen mellkasomig. Világgá kürtöli életem legelső szégyenét. Legyező alakú virágágyás. Teltvirágú jácintok. Nézzétek a szerencsétlent! Már nem lehet visszacsinálni. Most már biztos, hogy aki csak ránéz erre a virágágyásra, felfedezi a lelkemben élő, féltve őrzött, titkos, vidékies homályt. Legyezőalak. Legyezőalak. Mintha orrba vágtak volna: egy embertelen karikatúra, ami kegyetlenül hasonlít rám. Azt hiszem, Macuko, a szomszédból, biztosan nem jön át többé, ha ezt a novellát elolvassa. Hiszen megbántottam. Vajon ez az egyik oka annak, hogy egyre-másra törnek elő a könnyeim? Nem. Mire megyek én ezzel a legyezőalakkal? Macukóra sincs szükségem. Azért sírtam, hogy ennek a novellának a létezését természetessé tegyem. Ha beledöglök, akkor is ki kell szolgálni az olvasót. Ez aranyszabály. Most, hogy elbúcsúzom a nyájas olvasótól, büszkén jelenthetem ki, hogy ebben a rövid novellában nemcsak, hogy felsoroltam annyi növénynevet, amennyit a két kezén sem tud megszámlálni, de még szívet-lelket melengető portrét is festettem róluk egy egész sorban - nem, egy egész bekezdésben. Ég veled, tűnés!- Azt hiszem, úgy táncolok, ahogy te fütyülsz. Hajnal Krisztina fordítása 4 Szató Haruo (1892-1964) japán író, költő, irodalomkritikus. Dazaijal viharos volt a kapcsolatuk, a mű Írásakor éppen haragban voltak. - A ford.
