Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Polgár Anikó: Galambok, patkányok, egerek (Sofi Oksanen Mikor eltűntek a galambok című kötetéről)
■■ gyanúja miatt megfigyelt egyetemista „Célszemély” helyett önkéntelenül a szomszéd asztalnál ülő meleg férfipárt figyeli. „Azt, hogy a fiatalabb férfi combja szorosan az idősebbéhez tapad, abból sejtette, ahogy az asztalterítő moccanásával egy időben mindkét férfi orrlyuka megremegett, egymásra néztek, tekintetük már a vászonneműbe tekere- dett” (272.). Az ügynök megfigyel, ugyanakkor egy „kollégája” őt magát is megfigyeli. S észreveszik őt természetesen maguk a megfigyeltek is, ezeket a nézőpontokat a narráció változásai is tükrözik. Míg az egyik fejezetben Parts elvtárs szemével látjuk a „Célszemélyt” és baráti körét, Reint és barátnőjét, Evelint, egy másikban a mindentudó elbeszélő veszi át a szót és bemutatja, milyennek látja a KGB emberét, vagyis Partsot az asztala mellett elhaladó Evelin. A megfigyelési mánia akár képzelt gyanúkat is szülhet, például az Evelinnek a kollégiumi felügyelőnőtől megszerzett leveleit olvasó Parts esetében, ezek a gyanúk azonban később valószerűtlen módon mégis beigazolódnak. Roland magatartása és életének alakulása azt sugallja, hogy a túlélés egyszerűbb a vadonban, mint az embertársak között. A nő azonban ebben a világban, s ez Juudit tragédiájának alapja, csak a férfiak viszonylatában tudja meghatározni önmagát, nem képes önálló lépésekre, ráció helyett az érzelmei (a férje iránti viszolygás, a Hellmuth iránti szerelme, évekkel később az elkövetett tettei miatti lelkiismeret-furdalás és a leleplezéstől való félelem) irányítják. A hatalmi apparátus változásainak kiszolgáltatott egyén sorsa a külső hatalmaknak kiszolgáltatott kis nemzet sorsának tükre. A túlélés reménye annál nagyobb, minél kisebb időszakot kell a hatalom megdöntéséig átvészelni, s ez a remény a hatvanas években már csak az új generációt, az egyetemistákét éltetheti, a szülők nemzeÍZLÉSEK ÉS POFONOK dékének sorsa (mely leépülésbe, alkoholizmusba, függőségbe torkollik) a regény záró pillanatában, úgy tűnik, végleg megpecsételődött. Túlélnie azonban nem az egyénnek kell, hanem az észt nemzetnek, mely a huszadik században két hatalom között őrlődik. Annak a szellemiségnek a továbbvitelére várunk tehát, mely a németek menekülése és az oroszok odaérkezése között csak öt napig érezhette magát önállónak (ennyi időre függeszthették ki az észt zászlót, s ez a pár nap szimbolikus jelentőségű, hiszen így a szovjetek nem a német, hanem az észt zászlót cserélték le a sajátjukra). A nemzetnek ez a rövid virágkora Juudit rövid ideig tartó és már fel nem éleszthető boldogságát juttatja eszünkbe, a kollektív és az egyéni sors tehát ezen a szinten is párhuzamos. A zárlatot Edgar diadalmaskodása és Roland bukása teszi depresszívvé, a diktatúrák az Edgar-típusú embereknek kedveznek, az egyeduralomra törő hatalom az ő színlelő és feltétel nélkül alkalmazkodó képességének tudja hasznát venni, s ebben baloldal és jobboldal, fasizmus és bolsevizmus között nincs lényeges különbség. Rolandnak az eredeti céljai mellett minden körülmények között kitartó, nemzetéhez hű, ám a hatalom által tönkretett alakja kissé romantikusnak és idejétmúltnak hat, míg a gonoszsága mellett rendíthetetlenül megmaradó, saját családját is lelkiismeret-furdalás nélkül tönkretevő Edgar alakja sem kevésbé eltúlzott. A két kulcsszereplő ugyanakkor két különböző szexuális beállítódás, a hetero- és homoszexualitás képviselője is, Edgar tetteinek egyik mozgatórugója rejtett homoszexualitása, mely nem saját maga, hanem a környezete számára okoz traumát, elsősorban felesége, Juudit életét teszi tönkre. A Rosalie sírjánál játszódó nyitó fejezet mintegy feladja a leckét, a későbbiekben azonban nem a detektívregények tölcsérsze91
