Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Polgár Anikó: Galambok, patkányok, egerek (Sofi Oksanen Mikor eltűntek a galambok című kötetéről)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK olykor pedig naplórészieteknek vagy ügynöki jelentések részleteinek tűnnek. A címzettre, olykor a levél írójára is csak következtetni tudunk, a helyszíneket és az időpontokat ugyanakkor a postai bélyegzőt helyettesítő fejezetcímek pontosan megadják. A Scolar Kiadó kiadványának borítóján Hieronymus Bosch Az utolsó ítélet című képének részlete látható. A kép kétségtelenül nagyon hatásos, ugyanakkor csak viszonylag távoli asszociációk révén köthető a regény tartalmához: azt sugallja, hogy a mű révén a történelem poklának bugyraiba kapunk betekintést. Az eredeti kiadás borítója ezzel szemben az identitásvesztést hangsúlyozza: az ollóval összenyirbált és többszörösen átragasztott férfiarcot ábrázoló fénykép az identitások egymásra rétegezését, a folyamat művi jellegét, csináltságát és ennek ironikus értelmezhetőségét jelzi. A regény egyik legizgalmasabb írói fogása ugyanis a másikkal való azonosulás fokozatainak bemutatása. Az írói munka, a kreatív identitásformálás és a hatalom elvárásaihoz igazodó színlelés teremti meg azokat az ironikus párhuzamokat, melyek révén a történelmi megpróbáltatások bemutatásának pátosza felszámolódik. Az identitás nagyban, kollektív formáiban is folyton változik és idomul, s ez a nevek cserélődésében is tükröződik. Észtország elnevezéseinek a dátumokhoz kötött ingadozását a hely- és időmeghatározásokat tartalmazó fejezetcímek mutatják: az 1940-es években, a német megszállás idején játszódó részek helyszíne Estland Főbiztosság, Ostland Birodalmi Biztosság (Kenraalikomissariaatti Estland, Valtakunnankomissariaatti Ostland), az 1960-as években játszódóké a szovjetunióbeli Észt SZSZK, miközben ugyanazokban a városokban és falvakban járunk. Hasonló névcserékkel találkozhatunk az emberek esetében is, Edgar Parts a német megszállás idején az Eggert Fürst nevet veszi fel. Az identitás kisajátítása valakinek a megrablásával jár együtt (a menekültek útlevelének ellopása, Roland naplójának eltulajdonítása a levéltárból). Az identitáscsere a hatalomnak tetsző retorika révén válik hihetővé, Edgar unokabátyja naplójának olvasása során annak identitását is kisajátítja, nem szimpátiából, hanem pusztán számításból: a napló alapján írt „tényfeltáró” művében a saját maga által elkövetett bűnöket tulajdonítja unokatestvérének, miközben ő maga az áldozat szerepében tetszeleg. A rang, a vezetéknév, az udvarias megszólítás vagy ezzel ellentétben a keresztnév bizalmas használata a beszélő viszonyulását fejezi ki az adott személyhez, ugyanakkor bizonyos információkat elfed, hiszen ugyanaz a fejezet általában nem nevezi meg két különböző névváltozatban ugyanazt a személyt. A nevek különböző módon történő említésével az egyes fejezetek alakjai csak fokozatosan rétegződnek egymásra, s ez az olvasás feszültségét növeli. Az olvasó maga is kódolt szöveg megfejtőjévé kell váljon, mint Parts, aki unokabátyja negyvenes években írt naplóbejegyzéseit húsz évvel később úgy próbálja dekódolni, hogy a nagy kezdőbetűvel írt köznevek tulaj donnévi megfelelőit igyekszik megtalálni. Oksanen regényében különösen erős hangsúlyt kap a nézés, a megfigyelés; az ügynök munkamódszere a vágyakozó szerelmes mindent aprólékosan megfigyelő látásmódjára, sőt, magára az embereket, mozdulataikat, gesztusaikat megörökítő író tevékenységére is emlékeztet. Míg azonban az ügynök terhelő bizonyítékokat keresve, felsőbb utasításra, tudatosan irányítja tekintetét egy bizonyos irányba, a szerelmes öntudatlanul, nem lévén képes legyűrni magában a tudat alatti vágyakozást. Jól mutatja ezt az a fejezet, amikor az ügynökként a Moszkva kávéházba küldött Parts elvtárs a szovjetellenes tevékenység 90
