Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Daniel Katz: Elmúlt; A róka és a holló (kisprózák, Szaniszló Tibor fordításai)
Északon az egyik erdőben, egy borókafenyő alsó ágán üldögélt egy holló. Ugyanez alatt a fa alatt üldögélt egy róka. Hó fedte be a földet, a fák koronáit és az ágakat, a tél korán érkezett ezen a télen, fagy és tél, s velük ínség, éhezés és farkasordító hideg. Ennivalóból meglehetősen kevés volt mozgásban, kiváltképp az erdőben, még ha éppen karácsony ideje is volt. Ami helyben nőtt, még mélyen a hó alól ki lett kaparva, ami meg mozgott, talán hogy észrevehetetlenné váljon, fehér védőszínbe rejtőzött, vagy más formában tűnt el, csak úgy hirtelenséggel a föld üregeiben vagy a fákon. A róka éhes volt. Felfelé sandítgatott a hollóra, aki a csőrében egy jó nagy darabka sajtot tartott. Azt gyanította, lophatta valahol, mert hiszen a sajt nem nő csak úgy a fán, főleg nem télnek idején. Honnét is csenhette ez a holló, biztos egy félszemű lapp pásztorkutya táljából, így vélekedett a róka, aki maga is eljárt megtizedelni az elemózsiáját, amikor amaz a bódéjában szunnyadt. Korgott a róka bendője, bő nyálát csorgatva azon morfondírozott, hogyan lehetne kicsalni tőle azt a darabka sajtot. Úgy döntött, hogy a bevált módszerrel fog próbálkozni.- Hollóbarátom, édes komám, teneked olyan szép énekhangod van, dalolj már el nekem egy karácsonyi nótát, zengjen csak, akár a zsoltár, vagy mint a jojka,* gusztusod szerint - hízelkedett a róka. A holló a fejét félrebillentve, ide-oda ugrálva pipiskedett az ágon, mivel az énekét még senki meg nem dicsérte, de ő sem vette a rókát komolyan. A róka folytatta az udvarlást meg a hízelgést, hogy, igen, köztudott, némelyik madár, mint a rigó vagy a pacsirta, magukat elsőrangú dalnokoknak tartják, és nem értékelik a holló sajátos énekét, de azok reménytelenül konzervatívak, félnek minden újtól, kísérletitől, és ráadásul még irigyek is. Mindazonáltal ő megtanulta értékelni a holló férfiasán vérbő baritonját, művészi hanglejtését és könnyed énekmódját. Szerinte a holló éneklésben fölényesen legyőzné a varjút, a szajkót és a szarkát is. Végül a holló elhitte a róka szavait. Legalábbis úgy tett, mintha elhinné. Fogta és a lenyelte a sajtot, megköszörülte a torkát, és énekelni kezdett: Kru kru kru kruh kruh prrrok prrrok klong kruh klong... plong, énekelte, mire a róka befogta füleit.- Hagyd a csudába! - parancsolta.- Nem tetszik a dalom? - kérdezte a holló. - Ezt a dalt tudom ám visszafelé is énekelni.- Sehogyan se énekeld, ne énekelj inkább semmit - kérte a róka. - Borzasztó hangod van.- Ejnye, csak nem másképpen szól a nóta!? Legalábbis a tiéd - állapította meg a holló, és megkérdezte, hogy ugyan mi lehet az oka, habár a választ már gyanította.- Hát az, hogy te mindent teljesen rosszul csináltál. Nem így kellett volna történnie, egyáltalán nem - panaszkodott a róka.- Hát akkor hogyan? - kíváncsiskodott a holló.- Ki kellett volna ejtened a csőrödből a sajtot, amikor énekelni kezdtél, és nem először benyelni, és csak aztán énekelni. - A róka sarkon fordult, csalódottan és éhesen. - Hogy az a nyavalyás... * Ősi lapp népdal - sámánének. - A ford. 72 A RÓKA ÉS A HOLLÓ
