Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Daniel Katz: Elmúlt; A róka és a holló (kisprózák, Szaniszló Tibor fordításai)
SARKI F H NY demei az újabb olasz szimfonikus zene közvetítésében ennek az érthető paranoiának ellenére figyelemre méltóak... A férj orrhangon, örömtelenül fölnevetett.- Vettem egy tévedhetetlen digitális faliórát is, de ezek a kölykök csak lekésik így is a buszt. Ott álldogálnak hülye arccal a megállóban, mintha először lennének ott. Ez mégis hogy lehetséges? Tényleg nem fogják föl, hogy a busznak van egy saját pontos menetrendje, amihez nekik kell alkalmazkodniuk? Éppen így. És nem amúgy. Hogyan lehetnek ennyire idióták, az én gyerekeim? Hogy lehetnek egyáltalán az én gyerekeim? Ezek nem lehetnek a gyerekeim. És ha azt képzelik, hogy majd elviszem őket az iskolába, hát tévednek. Annak vége. A férfi visszajött az ablaktól, leült, és piszkálni kezdte a tojást.- Azt hinné az ember, hogy a félig kemény tojás majd hagyja magát, olyan szépen bele fog illeni az életünkbe, az amolyan félig kemény, félig puha a-mi-családunk életébe... a szerelmi életünkbe főleg - folytatta. - Nem vitathatod, hogy ne lenne ilyen. Félig kemény, félig-kész, félig egész. Fele férfias, fele-séges. Ez nem vád, és nem is önvád. Csak ez van. Ez történik. Korántsem kirívó állapot. Átkozottul mindennapi. A legtöbb házasságban így megy ez. Csak lehet, hogy nem mindegyikben mutatkozik meg a külvilág felé. Hogy milyennek kéne lát- szódnia? Hát olyannak, amilyennek nem az, ami hiányzik belőle. Értem ezalatt a valódi sze- retetet, vonzalmat, szolidaritást és... és mindent, ami néha mégis megvolt. Ez viszont csak beletörődve rendben tartja a homlokzatot, miközben belülről minden elrohad. A férfi beletörte a tojást a csészébe, a csésze pedig leesett a padlóra; nem foglalkozott azzal, hogy felszedje, a kutya az összetört tojást héjastul megette, megnyalta a szája szélét és mozdulatlanul kuncsorogva leste őt. A férfi felpattant a székéről, mint a rugó; a kutya erre kapta magát és kisurrant az asztal alatt, de ő a konyhapulthoz ment, előkotorta a fonott kosárból a cigarettasodrót, a papírt meg a dohányt, és a pultra támaszkodva sodorni kezdett.- De ebbe nem muszáj beletörődni - folytatta. - Nem kéne belefásulni. Ebből a mocsárból ki lehet mászni, még ha az embernek a saját hajánál fogva is kell kihúznia magát, mint Münchhausen bárónak a török ellen. Te nyilván teljesen elégedett vagy ezzel a kilátástalan helyzettel, mert nem akarsz róla beszélni, soha nem is akartál. Ez a beállt létállapot megfelel neked, mivel félsz a változásoktól. Igazgatod ezt a kis birodalmad, mint egy felvilágosult önkényúr, mint valami Viktória királynő. Fenntartod ezt a képzeletbeli idillt, és nem törődsz vele, hogy mindent fojtogat, engem fojtogat, téged meg elapaszt, még ha nem is veszed észre. A cigisodrás nem sikerült a férfinak, a dohány kipergett a széteső papírhengerből, fogta és odébb lökte a sodrót meg a cigit, majd leült.- Gondolkoztam rajta a múlt éjjel - kezdte újra -, nem tudtam aludni, amikor kocogtattad a fogaidat. Ezen gondolkoztam, ezen a mi életünkön. Az évek egyre csak múlnak, ez rád is vonatkozik! Az asszony becsukta az újságot, felszedte a használt edényeket az asztalról, és a mosogatóhoz vitte őket. Ott megállt mozdulatlanul, figyelő pózban, háttal a férfinak.- Csak azt mondom, hogy ez így nem felel meg nekem. Az én számtanom szerint csak egy életünk van, pontosan egy, innen az élet vége még megközelítőleg egyharmad, és nem 70
