Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Naja Marie Aidt: Bulbjerg (novella, Szőke Zsolt fordítása)
SARKI FÉNY ^ Naja Marie aidt BULBJERG* H irtelen meglepő táj közepén találtuk magunkat: világító, fehér homokdűnék minden oldalról, az óriási szabad ég alatt tekergődző apró, szél tépte fácskák. Boldogan kaptunk levegő után, mintha túlságosan hosszú időt töltöttünk volna a víz alatt, és most törtünk volna a felszínre levegőt venni. Megálltunk és körbenéztünk, az eddig a kavicsos útra tapadt és a telepített erdő sötétjéhez szokott szemünk hunyorgott. Itt még a levegő is másmilyen volt, sós és friss, a tenger már nagyon közel lehetett. De már rég nem tudtuk, merre járunk. Körbe-körbe haladtunk. Meleg volt. Egy hatéves gyerek és egy tacskó volt velünk. A kerékpárok régiek és rozsdásak voltak, állandóan fennállt a defekt veszélye. Teljesen némán álltunk, hallgatóztunk. A szél gyenge zörejjel hatolt keresztül a lombokon, a madarak énekeltek, egyikük rekedten és kétségbeesetten rikácsolt, mintha az életéért kiáltozna. Sebastian aggódva nézett rám. „Csak egy egerészölyv. Semmi ok a félelemre.” „Gyere ide, Seba! Nem kérsz egy kekszet?” Túlzott nyájassággal magadhoz hívtad a gyereket, én pedig túl széles és ijedt mozdulattal elfordítottam a fejem, hogy hátranézzek. Ott volt az erdő, ahonnan érkeztünk, olyan fekete és néma, mint egy mély tó. Előttünk a leginkább nyírfásra hasonlító ligeten áthaladó ösvény nyújtózott, aztán megint a sűrű tűlevelű erdő, a moha, a hanga, a kidőlt fatörzsek, szürkésfeketék, a testtől tüskeként elmeredő törött ágakkal. „Nincs erő a lábamban” - panaszkodott Sebastian. Majd összeomlott; piszkos keze elrejtette az arcát, válla remegett. Az öledbe ültetted. A fűben ültetek, előre-hátra hintáztattad, miközben ő csak sírt. Nagy, aggódó szemmel néztél rám. Visszabámultam rád. „Mi az?” - kérdeztem. „Semmi” - válaszoltad, és megsimogattad a fiú fejét. „Négy-öt óra múlva sötét lesz.” „És akkor mi van? Mihez kezdjek vele?” Sóhajtottál. Lefeküdtem, karomat a fejem alá tettem. Sebastian tizennégy nap múlva hétéves lesz. Augusztusban első osztályba megy. Csecsemőkorától kezdve ugyanúgy néz ki. Ugyanaz az enyhén aggódó arckifejezés, az a kicsiny ránc a szemöldökök közében. Úgy fest, hogy túlharapásos lesz. Tehát majd átélhetjük az egész fogszabályzós és zablaíves dolgot. Kinyitom a szemem, előttem állsz, és gyűlölködve tekintesz le rám. Talán már több perce így állsz. „Nem kellene megpróbálnunk továbbhaladni?” - kérdezed. Felállók és érzem, mennyire fáradt vagyok. Teljesen elernyedt karok és a gyengeség átfogó érzése a testben. Üres a kulacs. A kutya a nyelvét kiöltve kapkod levegő után. A csomagtartón lévő kartondobozba teszed. Sebastian bátran felállítja a biciklijét, és előreteker. Amikor kátyúba hajt, a csöngője megcsörren, és az a zászlócska, amelyre annyira büszke volt, amikor fölszereltem a hátsó sárvédőre, hirtelen olcsó vacaknak tűnik. Csöndben haladunk * Eredeti címe: Bulbjerg, a Bavian című kötetből. (© 2006, published by permission of Gyldendal forlag, Copenhagen, Denmark.) 59
