Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Hilde Ostby: A vágyakozás enciklopédiája (regényrészlet, Pap Vera-Ágnes fordítása)
SARKI FÉNY meg is nyugodott, mert eszébe jutott, hogy az alapítvány nemrégiben éppen az ő javaslatára beszereltetett egy új vécét, és minthogy az alapítvány, mindennek ellenére, nem volt híján a pénznek, csak az értelmes irodalomnak, ezért a legújabb típusú vécékagylót vásárolták meg. így aztán felállt, megkerülte az íróasztalt, bevezette a lányt a hátsó szobába, és a vécéajtóra mutatott. A lány szinte befutott a mosdóba, a fiatal könyvtáros pedig álmodozva bámulta az egyszerű, zöld ajtót. Az ajtó túloldalán ott volt a leggyönyörűbb teremtés, akit valaha is látott, meggörnyedt testhelyzetben ült a vécén, és minden bélbolyhával azon dolgozott, hogy köny- nyítsen magán. Massimilia ebben a pillanatban leszögezte, hogy feltehetően nem kellett volna megennie azt a darab sajtot, ami kicsit sokáig állt a kamrában, amely ugyan hűvös volt, de nem kellőképpen hűvös, amikor a nyári hőség igazából tombolni kezdett. Amikor a lány kijött, a könyvtáros látta, hogy arcán átszellemült kifejezés ül, a vonásai kisimultak, és ebből arra következtetett, hogy a lány is hallotta azt a dörrenést, amit ő hallott a lány belépésekor (valójában talán becsapódott az ajtó vagy a lány szellentett, de ez az eshetőség fel sem tevődött); hogy a lány is megérezte az ő illatát és az ujjbegyeiből áradó bizsergést, hogy a vérük abban a pillanatban ugyanolyan ritmusban lüktet, ami fizikailag ugyebár szinte lehetetlen, figyelembe véve, hogy a női szív kisebb, mint a férfiszív, és ezért még pihenő üzemmódban is gyorsabban ver. De a könyvtáros erről nemigen olvasott, minthogy a munkahelyén kizárólag hajózási könyvek vették körül, otthon pedig a középkori és reneszánsz irodalom. És megcáfolhatatlan tény, hogy a középkorban és a reneszánsz idején nem tárták fel a szív fiziológiai működését, egész egyszerűen azért, mert az emberi hullák felboncolása tilos volt, talán attól tartottak, hogy fény derül arra, amiről a könyvtáros sem tudott: hogy az emberi szív egyetlen érzelmet sem tartalmaz, éppen ellenkezőleg, nem más, mint egy vért szivattyúzó eszköz, és hogy ha a szerelem egyáltalán köthető valamiféle szervhez, akkor az a mellékvese. A lány mosolygott és megköszönte. A könyvtáros meglepetten nézett rá, mert biztosra vette, hogy a lány leül és elkezd beszélgetni vele, hogy mindent megtudjon a belső világáról, éppen úgy, ahogy ő is szeretett volna mindent megtudni a lányról, tehát egyfajta közös szellemi körutazásra indulnak. Ehelyett azonban a lány sarkon fordult és aprócska sarkain kisietett. Az ajtó becsapódott mögötte, a kis csengő csalódottan csilingelt egyet. A fiatalember számára ez egy új korszak kezdetét jelentette. A társasági összejöveteleken, melyekben, ha őszinték akarunk lenni (és annak kell lennünk), elég ritkán volt része, nem könyvtárosként, hanem költőként kezdett bemutatkozni. Versei hosszúak és terjengősek voltak, s az Angela név mögött most a titokzatos ifjú lány rejtőzött. A legapróbb részletekig leírta arcát, belső világának tisztaságát és szépségét a Tevere vizéhez hasonlította (amely akkoriban, mondhatni, különösen piszkos volt, és meglehetősen ironikus módon valójában ez okozta Massimilia beleinek háborgását, nem a sajt, ahogy azt ő feltételezte). A líra, amely azután született, hogy Massimilia belépett a könyvtáros életébe, minden kétséget kizáróan ugyanolyan ügyefogyott volt, mint annak előtte, csakhogy a könyvtárost most már égő vágy fűtötte, hogy elérjen egy olvasóhoz, őhozzá, szerelme tárgyához. Minthogy nem tudta, hogy hívják a lányt, és arról sem volt elképzelése, hogyan léphetne kapcsolatba vele, ugyanakkor könyvtárosként egyre értelmetlenebbnek találta a munkát egy közepesen vacak hajózási könyvtárban, egyik nap, néhány hónappal azután, hogy a lány megjelent a könyvtárban, kétségbeesésében előhúzott egy könyvet, A szkúnerek felszerelése című olvasmányt, 44
