Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Hilde Ostby: A vágyakozás enciklopédiája (regényrészlet, Pap Vera-Ágnes fordítása)
SARKI FÉNY háromszöggel, sőt, végső soron négyszöggel zárul). E mű ihletésére a könyvtáros, aki ifjú kora ellenére már kopaszodni kezdett, minden este leült íróasztalához, és ontotta magából egyik da- gályos verset a másik után, s a versek címzettje egy nő volt, akit Angélának, azaz „angyalnak” keresztelt el. Talán szükségtelen hangsúlyoznunk, hogy a nő, akire a versek lecsaptak, merőben testetlen, nem nélküli és elméleti volt, egészen megfelelt a dantei szellemnek, és Dante bizonyára helyeselte volna az eljárást, ámde ekkoriban már nyilvánvalóan halott volt, a versek pedig olyan rosszak, hogy semmi esetre sem kerülhettek ki az íróasztalfiók négy fala közül. A véletlenek egybeesése folytán egy fiatal lány, aki néhány sarokkal odébb lakott, egyik nap megállt itt, mert nagyon kellett vécére mennie, na igen, hogyan lehet ezt illendően papírra vetni? Szörnyű ingert érzett, hogy „produkáljon egy kolbászt”, „kábelt fektessen”: egyszóval a régi jó székletről van szó, egész egyszerűen szarnia kellett, az alhasára és a végbelére szinte elviselhetetlen nyomás nehezedett, hol a hideg rázta, hol elöntötte a forróság, és érezte, hogy lassacskán ketté fog görnyedni. Ez a szükség vitte be a könyvtárba, amely jeltelen zöld kapujával, aprócska táblájával szemérmesen meghúzódott a mellékutcában, és igyekezett elrejtőzni azok elől, akik minden eshetőség ellenére egy hiányos és nem különösebben eredeti hajózási könyvtárat akartak felkeresni. De nincs az az erő, ami visszatartana egy gyönyörű fiatal lányt, aki tudja, hogy ha nem sikerül vécére mennie, az ezt követő bűzös katasztrófa végtelen időkre kivonja őt a gyönyörű fiatal lányok sorából. A lány különös, eltorzult arckifejezéssel lépett be a könyvtárba, és aprócska sarkain odabotorkált az íróasztalhoz, ahol a kartotékcédulákat rendezgető iíjú könyvtáros ült. Ekkortájt a könyvtáros már biztos volt benne, hogy betéve tudja az összesét. A kis fadobozok minden egyes rojtosra olvasott cédulája újra meg újra szembesítette önnön kudarcával, mely véleménye szerint a világirodalom számára is nagy veszteséget jelentett. Az ajtónyikordulásra felnézett, és meglátta a lányt, aki ott állt az íróasztal előtt: a piszkos ablakon átszűrődő fénysugarak végigsimították a sötét tincseket, amelyek kicsiny fejét övezték. A könyvtáros belenézett a tiszta, kék szempárba, és látta az arcára kiülő fájdalmat (a végbelet szorító székelési inger eredményét). A lány egyszerű ruhát viselt, a zöld kardigán és a sötétvörös szoknya kiemelték dús formáit. Mindez oly heves reakciót váltott ki a könyvtárosból, hogy kővé meredt és csak bámult a lányra. Ügy vélte, dörrenést hallott, mintha elmozdultak volna a könyvtárpolcok vagy a valóság váltott volna nyomvonalat, de talán csak a fejében robbantak szét a vérerek. Érezte a gyönge jázminparfüm illatát, ujjbegyei arra vágytak, hogy megsimítsák a lányt. Ehelyett idegesen kaparászni kezdte a kartortékcédulákat. Reszketett a levegő, a por különös, varázslatos módon csillogott, nagyot kellett nyelnie; szemébe köny- nyek gyűltek, legalábbis valami fura folyadék, és tudta, hogy ez a lány az, akire mindig is várt. Szerelem volt első látásra. A szegény fiatal lány, akit Massimiliának hívtak, kénytelen volt megismételni a kérdést:- Hol a mosdó, kérem? A könyvtáros mosolygott, de mintha teljes mértékben elvesztette volna az uralmat az arca felett, a mosolya inkább grimaszra hasonlított.- Hogy hívják? - szólalt meg elcsukló hangon, mert a hangszálait sem tudta uralni. A lány nem a kérdésre felelt, és a könyvtáros némi kétségbeesést hallott ki a hangjából.- Kérem! - mondta a lány.- Tulajdonképpen a látogatóknak tilos használni - motyogta a könyvtáros. Hirtelen felötlött benne, hogy a vécét már jó ideje nem mosta le alaposan, talán vizeletszagú. Ugyanakkor 43
