Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Merethe Lindstrom: Napok a csönd történetében (regényrészlet, Pap Vera-Ágnes fordítása)
SARKI FÉNY MERETHE Ll N DSTH0M Napok a csönd TÖRTÉNETÉBEN* (RÉSZLET) En engedtem be őt. A betolakodó - így neveztem őt később, bár nem tört be. Csak becsöngetett, ahogy bárki, én pedig kinyitottam az ajtót. Még mindig felkavar, amikor erre gondolok. Valójában talán ez az, ami a legjobban zavar. Ő becsöngetett, én pedig kinyitottam az ajtót. Egészen hétköznapi módon. Aznap reggel mintha láttam volna őt egy pillanatra odalent a kertben, amikor Simon munkába indult. Odalent állt a fák között. Egy fiatalember, olyan tizenkilenc-húsz éves lehetett. Amikor kinyitottam az ajtót, ott állt a lépcsőn, arra várva, hogy beengedjék. Akárki lehetett volna, tényleg, bárki. Jó napot, mondta. Használhatom a telefont? Volt valami fura ebben a jó napot-ban. Manapság nem sokan köszönnek így, akkoriban, a hatvanas évek közepén sokkal megszokottabb volt. De ő nem úgy mondta ezt, mint aki komolyan gondolja, mintha ez a nap tényleg jó volna, vagy mint aki valóban ezt kívánja. Úgy éreztem, csak úgy mond valamit, ami bárkinek szól és senkinek sem. Nincs telefonunk, ezt akartam válaszolni. De ez nyilvánvaló hazugság lett volna. A nappaliból kihallatszott a gyerekek zsivaja. Helena akkoriban még csecsemő volt, a kosarában feküdt, a másik kettő pedig ott játszott mellette a padlón. Hallottam a pontos időjelzést a rádióból, a fiú mögött szétterült a kert, ilyen korán a levegő még mozdulatlan, az előző esti eső csak könnyű permet a leveleken, a zöld fű kábán éledezik, valami megremeg, amint az árnyékot élesen felváltja a napfény. Nem is tudom, mit kémleltem, talán ürügyet kerestem, hogy becsukjam az ajtót. Eléggé recseg a vonal, mondtam. Rendben, felelte. Átfutott rajtam, hogy vajon ezt kellene-e válaszolnia. Nem nekem kellett volna ezt mondani? Már percek óta ott álltunk, s végül azért nyitottam ki az ajtót, és álltam félre, mert úgy éreztem, udvariatlan vagyok. Amikor beengedtem, amint elment mellettem, megéreztem a szagát. Egy másik ember szaga volt, valakié, aki túl közel jött hozzám, a nyugtalanságom felerősítette az érzést. Az előszobában szétnézett, talán a telefont kereste, talán valami mást. A kisasztal felé biccentettem, de ő csak felemelte a kagylót, tárcsahang, miközben a számlap fölé tartotta, és kattanás, amikor visszatette. * Eredeti címe: Dager i stillhetens historié. (©2011, published by permission of Aschehoug Agency, Oslo, Norway.) 38
