Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Frode Grytten: Bosszú (novella, A. Dobos Éva fordítása)
SARKI FÉNY kérdezte az erős lány. Olyan szorosan álltak, hogy attól félt, nem kap levegőt. Nem kapok J | levegőt, gondolta. Nem kapok levegőt, de nem szabad elájulnom, pont most, mikor végre velem van, érzem a testét a testemhez simulni, a mellét, a haját. Mindent érezni akart, nem szabad most elájulni. Köcsög - mondta a másik, a sovány, csúnya fogú, kesehajú. Ronda dög - mondta, és a férfi arcába köpött. - Látnátok, hogy néz rám - mondta Ingrid. Le akar vetkőztetni a nézésével. A férfi próbált kiszabadulni a szorításból, de ehhez túl részeg volt. Igyekezett az arca elé emelni a kezét, védekezésül, de mindkét keze le volt szorítva.- Mit képzelsz, vén disznó! - kiáltott a sötéthajú lány. - Ronda állat! A lány szorosan a férfihoz nyomult. A szemeddel vetkőzteted le a lányokat? A férfi érezte, hogy egy kéz nyomul az ágyékába. A férfi felkiáltott és próbált szabadulni. Nem sikerült. Túl részeg volt ehhez. Kiütötte őt az alkohol és a szerelem. Ágyékát most keményebben szorította a kéz. A sliccét próbálta kinyitni. Na, mit szólsz? - kérdezte a lány. Feláll? FELÁLL? A férfi próbált kiszabadulni, próbálta eltolni a kezet, de most már sok kéz nyúlkált az ágyékához. Érezte, hogy az egyik megragadja a farkát, egy másik kéz arcul üti, érezte, hogy végigfolyik a rajta a vér. TE DISZNÓ, TE ROHADT DISZNÓ! Az erősebb lány nekinyomta őt a falnak, a kisebbik meg az arcát karmolta, és a szemébe kapott. Becsukta a szemét, de a körmök így is a szemgödrébe vájtak. Kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Ide- oda dobálta a fejét, mintha bokszzsák lenne, egy kéz a farkát húzta, egy térd az ágyékába nyomult. A férfi összecsuklott, élettelenül feküdt a hóban, s hallotta Ingrid hangját, hogy most már elég, menjünk innen. Megpróbált felállni, félig sikerült is, mikor egy rúgás érte az ágyékát, el is vesztette lélegzetét, de még hallotta, hogy a lányok elszaladnak, és úgy érezte, hogy nincs feje, nem látott semmit, havat vett a kezébe, és a hideg havat a szeméhez tartotta, egy darabig így feküdt, egész arcát betakarta hóval, aztán kinyitotta szemét, de így sem látott semmit, minden fehér hó volt körülötte. Feltápászkodott, s útban hazafelé arra gondolt, hogy ha megvakult, akkor is örül, hogy a lányt sikerült szemüveg nélkül látnia, végül is meglátta szemüveg nélkül. Mikor hazaért a Panelházba, meggyújtotta a lámpát, és belenézett a fénybe, de nem látott semmit; nekidőlt a falnak, és érezte a szeme köré alvadt vért, és végig arra gondolt, hogy istenem, milyen szép volt szemüveg nélkül, istenem, de szép szemüveg nélkül, istenem, istenem, istenem, milyen gyönyörű. Borka László és A. Dobos Éva fordítása 37
