Irodalmi Szemle, 2014

2014/12 - SARKI FÉNY - Bjarte Breiteig: Fuss (novella, A. Dobos Éva fordítása)

SARKI FÉNY

Fejét a mélyhűtőhöz támasztotta. Úgy érezte, mintha a mélyhűtő motorjának rezgése az ő / | zsigereiből eredt volna.

Egy idő múlva lehalkult a zene a lakásban. Az ajtócsapkodás elárulta, hogy a vendégek lassan szedelőzködni kezdtek. Jorn arra várt, hogy Brit sírógörcse elmúljon, de nem múlt el, még akkor sem, mikor elcsendesült a ház. Végül Brit az ölébe hajtotta a fejét.

Miért nem versz meg inkább, kérdezte.

Csitt, suttogta Jóm.

De miért nem versz meg inkább!?

Jorn eltolta magától. Tagjai elgémberedtek, felállt, és bement a lakásba. Valaki elfújta a gyertyákat. A poharakat és az üres üvegeket kihordták a konyhába, de érezte, milyen ragacsos a padló a kiömlött sörtől. Az ebédlőasztalon egy összehajtogatott papírlapot talált, Britnek címezve. Gitté írta. Nem láttalak sehol. Remélem, minden rendben van. Ugye felhívsz, ha szükséged lesz rám? Jorn összegyűrte a papírlapot, és a földre hajította, és éppen akkor fordult hátra, mikor Brit feljött a pincéből.

Mindenki elment?, kérdezte.

Mivel Jorn nem felelt, Brit folytatta:

Az én hibám.

Bement a fürdőszobába. Álmatag mozdulatokkal levetette a piros felsőt, és a sarokba dobta. Kikapcsolta a melltartóját, és előbuggyant a melle. Mikor Jorn a tükörben meglátta a kék foltokkal borított mellét, mintha erős, fájdalmas áramütés érte volna. A szívéből terjedt szét az egész testébe, és erős késztetést ébresztett benne: még! tovább! És ismét elkezdődött a súlyos, lüktető kattogás, amely mérget fecskendezett minden sejtjébe. Jorn szótlanul a hálószobába kísérte Britet, és mikor Brit megállt az ágy előtt, hatalmasat csapott a két lapockája közé, amitől hátrahanyatlott Brit feje, és az ágyra zuhant. Brit fekve maradt és megtörtén mosolygott. Fájdalom jelét nem mutatta, és Jorn, mikor lerántotta róla a nadrágot, érezte, hogy Brit elernyedt, rongybabává változtatta magát, amit Jorn szívből gyűlölt, mert így túlságosan könnyű volt a dolga. Brit akkor kezdett ellenállni, mikor már meztelenül feküdt az ágyon.

Pisilnem kell, mondta nyöszörgő hangon.

Jorn vigyorogva nézett rá.

Pisilnem kell. Engedj el.

Még mit nem akarnál.

Nem engedlek, basszus, mondta Jorn.

Csinálj, amit akarsz, csak engedj el pisilni.

Azt csinálom éppen, amit akarok.

Jorn látta, hogy Brit fél, és azt gondolta: Ennél több nem is kell neki. Brit ismét sírt, és a sírás fokozatosan elnyújtott, vonító hangba ment át. Újra és újra ugyanazt hajtogatta; engedje el, engedje, mintha ez lett volna az egyetlen szó, amit ki tudott mondani, és Jorn szinte ujjongott magában Brit kétségbeesett kiáltozását hallva. Brit fölött térdelt, leszorította a karját, és mikor végül meghallotta, hogy csorog az ágyneműre Brit vizelete, megfogta az állát, az arcába fúrta a tekintetét, és mosolyogva figyelte Brit szégyenét.

25