Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Bjarte Breiteig: Fuss (novella, A. Dobos Éva fordítása)
SARKI FÉNY j0rn észrevette, hogy Brit anyja a lábát nézi, és meglátta a cipőjével behozott sarat. Úgy tett, mintha nem venné észre, és mosolyogva nézett rájuk, aztán kiment a folyosóra, és bezárkózott Brit valamikori lányszobájába. Becsukta az ajtót, és a félhomályban Tóbiásra nézett, amint hason feküdt a takaróján, egyik karját a feje fölé nyújtva. Jorn az ágya szélére ült, és megsimogatta Tobias buksiját. Olyan puha a haja, gondolta Jorn, puhább, mint bármi más a világon. De Tobias homloka láztól izzott, hőség volt a szűk kis szobában. Miért nem vigyáznak rá jobban, gondolta. Kinyitotta az íróasztal fölötti ablakot. A függöny enyhén belibbent, és Jorn két alakra lett figyelmes a kertben. A szilvafa alatt álltak és vizeltek. Ragnvaldot és azt a Cato nevű fickót ismerte fel bennük, részegen imbolyogtak a sötétben. Ki akart szólni, hogy hagyják abba, mert Tobias a földről eszi a szilvát, de inkább becsukta az ablakot. Vonzották őt a haverok, legszívesebben velük vizelt volna a szilvafa alatt. Mikor visszaült az ágy szélére, Tobias üvöltve felébredt, és Jorn érezte, hogy a gyerek lábára ült. A kisfiú összekuporodott az ágyban, és az anyját követelte. Jól van, jól van, suttogta Jorn. Itt van apa. Jorn az ölébe vette a gyereket. Tobias kicsi teste súlytalannak tűnt, de Jorn tudta, hogy ezt az alkohol teszi. A gyerek egyre hangosabban sírt, és ekkor Brit anyja megjelent az ajtóban. Jorn elmagyarázta neki, hogy a gyerek nem tudott aludni a melegtől. A kisfiú szabadulni akart Jorn öléből, és karját a nagymama felé nyújtotta. Nagyikám, zokogta a gyerek. Nagyi. Jorn a belső lépcsőn ment le az alagsorba. A lépcső a mosókonyha bejáratához vezetett, amely a két lakrészt választotta el egymástól. Jorn kinyitotta a lefelé vezető ajtót, és a betonpadlóra eső fényben meglátta Britet. Brit félig feküdt, félig a mélyhűtőnek támaszkodva ült. Arca piros volt és dagadt. A fény felé emelte a kezét. Te vagy, apa?, kérdezte. Nem, mondta Jorn, és becsukta maga mögött az ajtót. Én vagyok. A mélyhűtő apró zöld lámpája szerint tájékozódott a sötétben, és leült Brit mellé. Hallgatta Brit lélegzését. Brit nehezen szedte a levegőt, hörgő légzését néha szipogás szakította meg. Az alagsori lakásból tompa ütés hangja hallatszott, aztán nevetés. Ne menj be hozzájuk, kérte Brit. Nem megyek, felelte Jorn. Itt leszek veled. Kis idő múlva hozzátette: Nem gondoltam komolyan, amit mondtam. A hurkát?, kérdezte Brit. Jorn nem felelt. Elszégyellte magát. Aztán megjegyezte, hogy tulajdonképpen ő mondta elsőnek, mindig ilyesmivel jön, és akkor nem várhatja el, hogy hazugságokkal áltassa. Akkor mégiscsak komolyan gondoltad, mondta Brit. Igen, felelte Jorn. Nem az én hibám, hogy meghíztam, mondta Brit. A gyógyszerektől vagyok ilyen. Nem szedsz semmiféle gyógyszert, felelte Jorn. Már régen abbahagytad. Brit hangosan felzokogott. Mintha a gyomra legmélyéről jött volna a hang. Aztán sokáig csend volt, majd egy újabb zokogás tört fel, majd egy következő. Jornt ettől hányinger kerülgette. Jól ismerte Brit sírógörcseit, pontosan tudta, mikor tör fel a következő zokogás. 24
