Irodalmi Szemle, 2014

2014/12 - SARKI FÉNY - Khashayar Naderehvandi: Kihallgatás (novella, A. Dobos Éva fordítása)

SARKI FÉNY

akkor sem tudtam eldönteni, hogy a penge beékelődött-e a lábába, vagy a sarkantyújához volt erősítve. Kinyújtottam a kezem, hogy megtapogassam, de ekkor a kakas megriadt és berepült a szobába. Paul-Emile is megriadt és megfordult. Az a helyzet, hogy nem tudtam, bár tudhattam volna, hogy Paul-Emile baromira fél a madaraktól. Valami madárfóbiája van, azt hiszem, ez a rendes neve. Tele lesz a gatyája, ha szembe jön vele egy szárnyas. Paul-Emile teljesen bekattant. Üvölteni kezdett: „Vidd innen ezt a dögöt, meg akarsz ölni, mi a faszt csinálsz, azért jöttél vissza, hogy bosszút állj, mikor bántottalak én”, meg hasonlókat - a kakas pedig sétált körbe a szobában, és pislogott a szemével, bezúmolt, kizúmolt, csapkodott a szárnyával, a bőrszófára csinált, csőrével csipkedett mindent, ami ennivalónak látszott, és ez nem is volt kevés, lábán a penge, az őrült gyilkos kakas bepánikolt; és ekkor Paul-Emile-nek sikerült sarkig kitárnia az ablakot, mert azt hitte, ki tudjuk hajítani a kakast az ablakon, és közben tovább üvöltött rám, te barom állat, mit csináltál, és azt hitte, hogy Katrin csengetett, és ha tudta volna, hogy én, akkor nem nyit ajtót, és takarodjak a büdös francba. A csetepaté kellős közepén Katrin lépett a lakásba, valami olyasmit mondott, hogy régen csenget, és mi a fasz történik itt. Paul-Emile közben a szófa mögött, a sarokba kucorgóvá nyüszített, valami ilyesmit: „nézd, mit csinált”, ekkor Katrin a kakashoz lépett, és hidegvérrel és céltudatosan elkapta, lábával kinyitotta az előszobaszekrényt, és belökte az állatot. Aztán az ablakhoz ment, és becsukta, és felsegítette Paul-Emile-t a földről. Mindhárman leültük a szófára, én rágyújtottam egy cigire, és sokáig nem szóltunk.

De éreztem a levegőben, vagyis mindhárman éreztük, hogy nekem ezért most egy maf- lás jár (nekem ezért nem jár csokoládé?), mert én kavartam be a kakassal, és miközben játszottam a megkönnyebbült hőst, aki a csetepaté után végre nyugodtan rágyújthat, végig arra gondoltam, hogyan meséljem el, mi történt valójában.

Végül Paul-Emile a szófa szélére húzódott, és felénk fordulva így szólt: „Anders, nem tudom, hogy magyarázzam el, te vagy a legrégibb barátom, és igazán szeretlek. De értsd meg, hogy nem mindenki engedheti meg magának azt az állatságot, amit te. Te megteheted, de én nem. Mert ha te baromkodni akarsz, akkor baromkodhatsz, és éppen azért nem baromkodhatsz, mert neked lehet, érted? Tisztában vagy azzal, basszus, hogy neked kijár egy csomó minden, míg másnak kuss van?”

Iszonyatosan járatta a pofáját, és én tudom, hogy nekem egy csomó minden kijár, de akkor is kurvára övön aluli ütés volt. Katrinra sandítottam, ő pedig alig láthatóan oldalra hajtotta a fejét, hogy ebből értsem meg, mekkora bunkó vagyok. Éppen mondani akartam valamit, de a haverom mintha nem akarta volna, hogy védekezzek, csak azt akarta, hogy hallgassam, én pedig azt gondoltam, hogy rendben van, faszikám, hallgatlak, mondjad csak.

„Figyelj ide, Anders - mondta -, és próbáld megérteni. Ha bekavarsz magadnak, ha gondod van valamivel, mindig van, aki segítsen rajtad; a családod tele van ügyvéd és orvos ismerőssel. Ha kigyulladna a lakásod, hozzád hamarabb riasztanák a tűzoltókat, mint hozzám, mert az unokatesód tűzoltó. Tiéd az egész kibaszott világ. Azt tanulsz, amit akarsz, és ott dolgozol, ahol akarsz, csak magolni kell egy kicsit. Úgy jársz azzal a maslival a nyakadban, mintha egy szerencsétlen csavargó lennél, vagy a jó ég tudja, micsoda, de valójában egy stréber seggfej vagy, nem igaz, Katrin?”

10