Irodalmi Szemle, 2014

2014/11 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Gyürky Katalin: Emlékezetmozaikok (Daša Drndić Április Berlinben című kötetéről)

G Y Ü R K Y KATALIN

Emlêkezetmozaiko

DASA DRNDIC ÁPRILIS BERLINBEN

CÍMŰ KÖTETÉRŐL

» A halálról fogok neked mesélni és Berlinről, a halálról Berlinben” (50.) - olvashatjuk a horvát írónő, Dasa Drndic frissen megjelent, Április Berlinben című kötetében, amelyben - hasonlóan az ezt megelőzően magyarra fordított dokumentumregényeihez, a Leica formátumhoz és a Sonnenscheinhez - ismét a múltfeldolgozás: a holokauszt, a népirtás vizsgálata kerül előtérbe, mégpedig a múlt eseményeit helyre tévő emlékezés fontosságának hangsúlyozásával.

Az emlékezés „formája” azonban ebben a kötetben a Leica formátumhoz képest jelentősen módosul. A 2003-as kötetben a nácik II. világháborúban elkövetett borzalmaira való emlékezés elsősorban a bécsi Am Steinhof kórház archívumának „faggatásából” kívánt kiindulni, a fogyatékos gyerekeknek a koncentrációs táborok módszereinél nem kevésbé tudatos és módszeres kiirtásának dokumentumaiból. A kórházban Dr. Heinrich Gross vezetésével, az úgynevezett eutanáziaprogram keretén belül a beteg (vagy inkább betegnek tartott) gyerekek agyát meglékelték, s kísérletezés céljából formaldehiddel feltöltött üvegekben tárolták. A Leica formátum ezeknek a kis agyaknak az „emlékezetét” kéri számon: azt, hogy vajon mit mondanának ezeknek a szerveknek a pici tulajdonosai arról, hogy mit tettek velük az agyuk „úsztatása” előtt. De mivel az agyak egykori tulajdonosai már nem emlékezhetnek, az Április Berlinben című kötettel az írónő mintha erre a sajnálatos emlékezetnélküliségre szeretne megoldást találni:

olyan városokat látogat végig, ahol élő, emlékezni képes emberekre talál, olyanokra, akik segítenek neki felkutatni a múlt borzalmait. „Amiként az ember minden városban megtalálja (mert keresi) azt, ami közel áll hozzá, azt, ami mozgatja, azt, ami lehetővé teszi számára, hogy megérintse a várost és a város emlékezetét, hogy felemelje a fátylat, amely vészesen hozzátapadt a város sérülékeny, régi arcához, úgy botlik bele, csöppet sem véletlenül, olyan emberekbe, akik a maguk megismételhetetlen történetét hordozzák” (33.).

Az Április Berlinben cím épp ezért kissé megtévesztő: mert Drndic amellett, hogy valóban egy hónapot, egy hónapnyi kutatóidőt tölt Berlin Wannsee nevű, legelőkelőbb városrészében, amely arról nevezetes, hogy 1942-ben itt tartották a zsidókérdés végső megoldásáról szóló konferenciát, és ahol ötven évvel később, 1992-ben emlékkiállítást rendeztek erről a konferenciáról, még számos városban megfordul, s számos város emlékezetszövetébe próbál behatolni. A kötet így Közép-Kelet-Európa szinte minden, II. világháború sújtotta területére elkalauzol bennünket, hisz Drndicet - a fenti idézetnek megfelelően - nem önmagában a város: Berlin, Bécs, Budapest, Bukarest, Belgrád, Graz, Pula stb. érdekli, hanem a város emlékezetének hordozói. Azok az emberek - akár hétköznapi, akár művészemberek -, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a náci népirtás borzalmait többé ne lehessen elkendőzni. S ebből a szempontból a kötet két idősík89