Irodalmi Szemle, 2014
2014/11 - ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK - Grendel Lajos: Néhány gondolat... Déry Tibor Kiközösítő és Flernádi Gyula Kiáltás és Kiáltás című regényéről(esszé)
A IV. század végén a kereszténység még nem egységes, katolikusok (pontosabban az ortodox keresztények) és az ariánusok vívják harcukat, és egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a katolikusok végül is megnyerik a csatát. Többek között Ambrus szívósságának köszönhetően kerülnek fokozatosan fölénybe, mert Ambrus - még néhány napja pogány volt! - végül is a katolikusok oldalára áll, és nem kevés fortéllyal, ügyeskedéssel és demagógiával sikerül a maga oldalára fordítania a küzdelem kimenetelét. Holott félelmetes ellenfele van: Justina, a császárnő, a gyermek Valentinianus anyja (Ambrus szerint Jezabel és kurva), az ariánusok feje, aki hol édesded szavakkal, hol pelyhes, bíborszínű lábával, s ha ez így nem megy, hát méreggel próbálja meg eltávolítani a veszedelmes Ambrust. De a püspököt az Űr megszállta (legalábbis az Úrnak nevezett csavaros esze), és minden galibából győztesen kerül ki. Meghalt Justina, meghalt Valens, meghalt a vadkanfejű Maximus, meghalt az örökéletű Gratianus, meghalt az örökéletű Eugenius, meghalt a megfojtott és felakasztott örökéletű II. Valentinianus, meghalt, de előbb kiközösíttetett Theodosius, a nagy katona és császár, Ambrus tulajdonképpeni híve, csak Ambrus maradt meg, a kiközösítő, mikor már nem maradt egyetlen császár sem, akit kiközösíttethetett volna. És Ambrus így szólt: minek meg minek meg minek... És boldogtalanul hunyt el, mert tulajdonképpen semmi sem változott a világban, az emberek önzőek, kicsinyesek és irigyek maradtak, az emberek megváltattak, de ez a megváltás csak púp volt a hátukon. A világ urává lett Ambrus, de ugyanolyan kétkedő és boldogtalan, sőt még kétkedőbb és boldogtalanabb maradt, mint amikor még nem volt a világ ura. Legyőzte hát minden ellenfelét, de nem lett boldogabb? A boldogságnak vajmi kevés ELNYOMÁSOK ÉS EEl.SZAbADULÁSOK köze van a helyes vagy éppen helytelen cselekedeteinkhez? Nagyon sok hasonló kérdést vet fel A kiközösítő. Mondhatnám, hogy a paradoxonok regénye. Úgy átjárják a paradoxonok, mint semmilyen más magyar regényt. Az olvasó vagy mindent megtud ebből a regényből, vagy semmit sem tud meg, de mindenképpen bölcsebb lesz. Mert az, hogy nem tudok rálátni a végtelen titkaira, és ezt tudatosítom, bölcsebbé tesz a jámboroknál és az irigyeknél. Parabola ez a regény? Hát nem is tudom, mindenesetre jócskán eltér a paraboláktól, ha Kafka regényeire gondolunk, vagy mondjuk a magyar irodalomból Ottlik vagy Mészöly egyik-másik művére. Itt ugyanis az író uralja az egész anyagot, sőt olykor-olykor ki is szól a regényből, megerősítve azt a tételt, hogy irodalomról van szó, méghozzá nem „valósághű” irodalomról, mint Hemingway- nél, Fitzgeraldnál és az egész modern realizmusban. Ez egyszerre régies hagyomány, és ugyanakkor hallatlanul új is, mivel a játékosságra hívja fel a figyelmet. Az egész játék, de a játéknak a legkomolyabb és a legszkeptikusabb formája. Az első magyar posztmodern regény, még ha megjelenése idején a posztmodern csak az amerikai irodalomban létezett is, és még a magyar irodalom sem foglalkozott vele. Mindenesetre ha parabola, akkor egészen különös parabola A kiközösítő. Az író az orránál fogva vezeti az olvasóját, de nem jut el vele sehova, csak a totális szkepszishez, és az olvasó vagy megelégszik ezzel, vagy némi dühvei csalódik. Én merem azt állítani, hogy az előbbi volt érvényes rám. Lássuk az okokat. A regény a diktatúrának minden szavából csúfot űz. Márpedig Ambrus „diktatórikus” jelenség, így az egész mű tulajdonképpen a diktatúra különböző változatait helyezi előtérbe. Sőt: az ariánusok megkínzásának és 83
