Irodalmi Szemle, 2014

2014/10 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Ardamica Zorán: Válság(ok) termékeny amőbája (Németh Zoltán A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája című kötetéről)

ÍZLÉSEK ÉS POFONOK

29 Lásd ismét a Baka-Esterházy összevetést.

30 Itt az ideológia nem feltétlenül csak közvetlenül politikai lehet, hanem világnézetet (nagy elbeszélések kontra történelem vége), művészi eszmeiséget, meggyőződést fejez ki.

31 Németh Zoltán: i. m. 84-94.

Baka I. / Sztyepan Pehotnij). Vagyis ez esetben a posztmodernség nem definiálható esztétikai-nyelvi alapon, hanem az ideológiai / művészetfelfogásbeli kódok teszik azzá. A logika ilyen végű kifutása egy valóban lehetséges fikció, viszont azzal a sarkosnak tűnő tanulsággal szembesít minket - noha ezt a szerző közvetlenül le nem írja -, mely szerint a posztmodernség paradigmája inkább bölcseleti / világnézeti / ideológiai platform, mintsem esztétikai / nyelvhasználati / művészi beszédmódbeli. Személy szerint én még ezt sem utasítanám el alapos megfontolás nélkül, tapasztalataim szerint viszont borítékolható, hogy az irodalomtörténet-írásnak létezik afféle vonala, amely elsősorban az utóbbi kritériumok, az esztétika, a modalitás, a megformáltság értékelése alapján kategorizál. Itt tehát Németh egy következő lehetséges frontot nyit.

A fentiek logikája messzire vezethet. Súlyosabb problémának látom például, hogy számos jellemző, amelyet Németh (és előtte, mellette mások ugyancsak) a posztmodern jegyeiként fognak fel, igenis megtalálhatók korábbi korszakokban, más poétikákban, más eljárásokban. Értelmezésemben ezek önmagukban nem posztmodern jegyek. Nem feltétlenül29 biztosítják a szöveg posztmo- dernitását. A posztmodern véleményem szerintem inkább az a paradigma (?), korszak (?), amelyben e jegyek olyan rendszerbe (?), hálóba (?), kombinációba vegyülnek, ahol a vegyülés új ízt, új irodalmi önazonosságot, autonóm esztétikai bázist hoz létre valamely nézetrendszer (attitűd, ideológia30) alapján. Intertextualitás, álnév, maszk, nyelvjáték, szubjektumelmélet, önreflexivitás, paródia, stílusimitáció, a mű eredetiségének kérdésessége vagy szándékolt elrejtése, a populáris és marginális kultúra elemeinek alkalmazása, a linéarités megtörése stb. korábban szintén tapasztalható volt a művészet történetében, mégsem vegyült posztmodernséggé.

Ide tartozik az 5., egyébként érdekfeszítő fejezet problematikája. Elvi fenntartásomnak adnék hangot, mert egy fogalmi tévesztés, illetve fogalomhasználati megingás miatt az egész szövegrész tanulsága megkérdőjeleződhet. „Posztmodern műfordítási eljárások”-nak31 beállítani ugyanis az ott sorolt transzlatológiai stratégiákat, metódusokat, illetve - kiemelten fontos - műfordítói alapál84