Irodalmi Szemle, 2013

2013/4 - Haklik Norbert: Az író, a regényhős és a Titkos Krónikás (tanulmány)

5 Olasz Sándor: Árapály. Kabdebó Tamás folyamregénye. In Forrás, 1995. június, 94.

6 Kabdebó Tamás: Életút. Budapest, 2007, Argumentum Kiadó.

7 „Végig kísért ugyanis az az ismétlődő kritika, hogy »énregényeket« írok, holott csak az első regényem, az Érettségi volt az” - vallja a kérdésről Kabdebó egyik tanulmányában (igaz, még az Életút megjelenése előtt). Kabdebó Tamás: Tanú a regényben, regényeimben. In Pannon Tükör, 2003. III. negyedév. 6.

8 Kabdebó a Tanú a regényben, regényeimben című esszében számos példát említ a társművészetekből arra, amikor az szerző belekomponálja magát saját művébe. „A muzsikában bennfentesebbek tudják, hogy több zeneszerző, így Bach és Sosztakovics is, beleírta magát - azaz a nevét - egyes kompozíciójába. Bachnál a B.A.C.H. betűcsoport hangjegyegyüttesként jelentkezik, Sosztakovics hasonlóképpen eljutott - ha nem is teljes hosszú neve - de legalábbis a SOSZT lekottázásáig. Két Bach-referenciát is tudok adni: A fúga művészete, BWV, 108019 contrapunetus és Brandenburgi Concerto 2. tétel 109002 bar.” A vatikáni Stanza di Raffaelloban látható Athéni iskola freskójában „a görög bölcseket, tehát Szókra- tészt, Platónt, Arisztotelészt Leonardo, Michelangelo és Raffaello saját maga arcképével festi meg”. Michelangelo Buonarroti belefesti magát az Utolsó ítéletbe, a San Pietro in Vincoli római templomban elhelyezett Mózes szakállába pedig egy hüvelyknyi apró domborművet rejt el, amely önmagát ábrázolja. Kabdebó Tamás: Tanú a regényben, regényeimben.

'' Kabdebó Tamás: Danubius Da- nubia. Folyamregény. Budapest, 2001, Argumentum Kiadó, 58. A regény további hivatkozásaiban csak az oldalszámot fogom jelölni.

Kabdebó azonban nagyon tudatosan ügyel a distancia megteremtésére”.5 A kabdebói életpálya - melynek megismerésében akár éppenséggel a szerző Életút című önéletírása6 is a segítségünkre lehet - azonban csak any- nyiban egyezik a regényhős Dunai Szendrő Józsefével, hogy mindketten részt vesznek az 1956-os budapesti egyetemista megmozdulásukon. A szerző és a főhős sorsa azonban már a forradalom napjai alatt külön pályára terelődik, s bár akadnak példák kettejük életében közös motívumokra, ezek - például a börtön vagy az emigráció - nem egyéni, hanem tipikusnak is nevezhető elemei sok-sok Magyarországon, a harmincas évek első felében született nemzedéktársuk életútjának.

Kabdebó azonban nem hagyatkozik kizárólag az olvasó biográfiai ismeretanyagára, hanem magára a szövegre bízza annak tudatosítását, hogy a Danubius Danubia bizony nem „énregény”.7 A feladatot egy - olykor önironikus - narrációs bravúrra bízza a szerző, aki - képzőművészeti és zenei előképek nyomán - számtalan szöveghelyen beleírja magát a műbe.8 Lássuk tehát, miként jelenik meg Kabdebó Tamás, az író folyamregényében Kabdebó Tamás, a regényszereplő.

Kabdebó első szerepeltetése a műben rögvest egyértelművé teszi, hogy tévedés volna a főhőst - Dét, azaz Szendrő Józsefet - a regényíróval azonosítani (ami eleve kizárja az önéletrajziságot). Ugyanis a következő jelenet játszódik le a folyamregény első szakaszában, miután az egyik egyetemista a hallgatók október 23-i összejövetelén a jelentős energiaforrások magyarországi hiányára hivatkozik: „»És az urán?« (A kérdés a második sorból pattant ki, kesehajú, oktondi fiatalember volt a kérdező. Dé felismerte benne sporttársát, a mellúszó Kabdebó Tamást. Befoghatná a száját, gondolta.)”9 Néhány oldallal később Kabdebó a Kossuth téri mészárlás után készít fényképfelvételt hat áldozatról (61.). Később, a Donau Tage konferencián Dé - Szendrő József magnetofonra veszi Kabdebó Tamás előadását, akit a betegeskedő Cs. Szabó László küld el maga helyett a németországi tanácskozásra. Az epizód nemcsak újabb példaként hangsúlyozza, hogy a szerző és a főszereplő nem azonosak egymással, hanem egyúttal tiszteletadás is a Danubius Danubia szerzőjének részéről az idősebb írótárs és barát