Irodalmi Szemle, 2013

2013/10 - Forgács Miklós: Áruló vagy, Halász! (dráma)

Gyerek: Könyörögj!

Halász: Még ne tűnj el.

Gyerek: Könyörögni se tudsz.

Halász: Miért vagy hozzám ilyen kegyetlen?

Gyerek: Mert ismerlek.

Halász: Már nem futunk? Hé, te gyerek, már nem futsz előlem. Jó, tudom, hogy itt állok a régi ház előtt. Tudom, hogy ide vezettél. Most miért baj, hogy nem akartam észrevenni? Nem most akarok mindent megérteni. Igenis halogatok. Halogatok és ködösítek. Koszi, hülyegyerek. Hazatértem. Mennyi haza? Itt is haza. Itt a haza. Most itt vagyok. Megjöttem. Most törődjek bele? Jöttem újjászületni? Semmi pátosz. Csak a szokásos mocsok. Unalom és mocsok. Hazugság.

VI. Pokoljárás

Anya: Jó itt. Megvagyok. Nem mozdulok. Sehová nem járok. Nem járok. Egyáltalán. Csak vagyok. Megvagyok. Elvagyok. Talán őrzök valamit. Talán fogalmam sincs. Talán tudom. Eddig senki nem zavart meg. Senki nem méltatott egy kis zavarásra. Én se zavarok. Időpocsékolás. így kerek a világ.

Halász: Anya! De hiszen te már rég meghaltál.

Anya: Ezt a legegyszerűbb kijelenteni. Könnyű ezt mondani. És akkor mi van, ha meghaltam? Akkor mindennek vége? Annyi? Befejeztük? Akkor már el lehet fordulni? El lehet feledkezni? Na jó, én már nem akarok szórakozni. Elvagyok én magamnak. Elunatkozom magamnak. Lassacskán. Meghalva. Persze. Meghaltál, anya, meghaltál. Becsuktam a szemem, és már ki is törölsz? Lehelek egy utolsót, és már lapozunk? Űj fejezet?

Halász: Mama, te már lebeghetsz az örökkévalóságban.

Anya: Lebegés, az. Szórakoztató ám. Tényleg, köszönöm szépen, hogy így elkönyveltél, drága fiacskám. Egy mama, meghalt. Egy mama lebeg. Jó neki. Finom kis szórakozás. Szinte boldogság. Hát nem. Dögunalom. Semmi boldogság. Nem jut. Nem kapok.

Halász: Mama, de hiszen te soha nem voltál boldog. Te nem tudtál boldog lenni. Tettél- vettél savanyú pofával.

Anya: Te csak ne döntsd el helyettem, légy szíves, hogy boldog voltam-e vagy boldogtalan! Ez a kizárólagosság. Mindig ezt csináltad. Soha. Még hogy soha. Soha nem volt boldog. Aztán meg örökre. Örökre véget ért. A vége is, a vége. Hát minek a vége a vége? Ha voltam, az megmarad, hogy voltam. Az nem fejeződik be. Voltam, tehát vannak nyomaim. Most is itt vagyok. Látod. Elkönyvelsz mindent, abban a rekeszes agyadban. Fiam, fiam.

Halász: Mama, ne büntess már, kérlek! Kérlek szépen, fejezd be! Bármikor elmondhattad volna, mi bajod. De te nem. Sóhajtoztál. Sorvadoztál. Na jó, szerettél. Nagyon szerettél. Engem is szerettél. Aput is szeretted. Pedig őt nehéz volt szeretni. De te akartad. És akkor ez rám is néha átragadt. Bármit kérdeztem, te csak hallgat