Irodalmi Szemle, 2013

2013/10 - Forgács Miklós: Áruló vagy, Halász! (dráma)

Halász: Milka zabái meg mindent. Pedig én is marcangolni akarok. A fulladásig. Nyammogni, ahogy Milka. Hangosan, vidáman. De én egészen biztosan okvetet- lenkedve, túlbonyolítva, aggályoskodva nyammognék. Ha tudnám igazán, hogy kell csinálni. Fogni, betömni a pofámba és rágni. De Milka kizár, elbújik, nem látom, valamit sejtek, valamit hallok, de az csak összezavar. Harapnom kell már. Harapódnom.

Milka: Nem is fontos már a jó. Az éppen rossz. Mert elfedi az éppen rossz. Egyedül kellene lennem. Egyedül. Mert már az is kezd idegesíteni, ha jó, bár az is lehet, mindig is idegesített. Ne legyen se rossz, se jó, végképp ne legyen, ha már gyakran amúgy sincs. Megmaradt az unalom is. Ott csüng az idegességen, ott gubbaszt rajta pofátlanul.

Halász: Haraphatnékom van. És csak a falra kenődöm. Magamban vájkálok. Semmit sem veszek észre. Csak ami bujkál. De nem tudom, mi a tanulság. Rühes vidék vagyok. Belenövök a házba, puffadok gyanúsan. Belémnő a város. Belémépül. Én kiköltözöm magamból. A városba veszek. Milka pedig egyszer csak eltűnik. Majd megint feltűnik. Minden reggel szertefoszlik. Valami hang szüremlik az egyik pillanatban. Majd döbbent csönd. Döbbent falak közt, döbbenetes üresség.

Milka: A szex is legyintés. Néhány hülye mozdulat. A szexlegyintés. Vagyis kaszabolás. Egész testtel legyintgetsz. Nem nézel. Legyintesz. Nincs tekinteted. Kaszabolsz. Nem keresel. Legyintgetsz. Nem találsz. Kaszabolsz. Nincs szex. Csak izzadt legyintések, ziháló kaszabolások. Na jó, idegesít. Igenis idegesít. Nagyon is idegesít. Nem értem, mert felbukkan, eltűnik, nem akarom, de ellenállni lehetetlen. Ez a szenvedély, bevallani, hogy nem kell az önmegtartóztatás. Ez a szenvedély. Nem idomulok. Ez szenvedély. Eszem. Ez szenvedély. Ez már a szenvedély. Legyintsen már. Én a számban vagyok, a gyomromban, a beleimben, beköltöztem. Ez a szenvedély. Zsigerturizmus. Megemésztelek. Ne rettegj. Belém épülsz. Gyomorsavaimmal kényeztetlek. Feloldalak. Feloldódsz. Micsoda falat.

Halász: Mire bejutok a konyhába, már minden kongani fog az ürességtől. Nincs szomorúbb, mint az üres hűtő szaga. Lehangolóbb, mint az üres konyha szaga. Legfőképp amikor a gyanúsan láthatatlan rohadásom kipárolgásával keveredik. Na az a kétségbeesés maga. Egy szippantás és végem. Rituális öngyilkossággal is felér. Minden nap a sírás kerülget, nem lehet állandóan úgy munkába menni, hogy majdnem elbőgöd magad. Otthon megaláznak, kiéheztetnek, semmibe vesznek, az orrodnál fogva vezetnek. A munkahelyen meg tartsd magad. Ne bomolj. Ne omolj. Ne orrolj. De. De. De. Nem bőgök. De bőghetnék. A kiábrándító kon- gás. A hideg üresség. A kizabáit helyiség. Lezabálva minden, jó falatok bekapva, kiadós mócsingok bedarálva, életkedv kirágva, értelem megemésztve. Kiadni semmit, csak benyomni, Milka, kegyelmezz!!! Milka, esedezve kérlek, vagy egyél velem, vagy egyél engem, vagy hagyjál nekem is. Hasam zsíros. Izmom petyhüdt. Lakásom irdatlan. Beszarok magamtól.