Irodalmi Szemle, 2013
2013/1 - ELSÜLLYEDT MAGYAR DRÁMÁK - Száz Pál: Elsüllyedt magyar drámák II. Bizonytalanság, bujdosás, magány (tanulmány)
ELSÜLLYEDT DRÁMÁK tér, mely a múlthoz kötődik. Hasonló pola- rizálás figyelhető meg a karakterek esetében is: noha a jelenben pásztorokként prezen- tálódnak, kiderül, hogy mindez csak álca, valójában nem ebbe a közegbe tartoznak. A pásztorság pusztán maszk, amely alatt a civilizációból jövő (városi, polgár, nemes) valaki bújik meg. Az árkádiai táj a kiűzetés, a menekülés, a rejtőzködés, a bujdosás tere lesz, a maszkos játék és a hamis identitás, a látszattal való játék elmossa a határokat a valóság és az illúzió között. Mindez elmondható a Castalletti-Balassi-drámáról is. A múlt imaginárius tere (előtörténet), Candia, ahonnét a két főszereplő elbúj do- sik „a dráma terébe”, „az erdőkre” (Summa), ahol hamis identitásban élnek tovább (Thyrsisből Credulus, Angelicából Julia lesz). Candia egy elképzelt országot, térséget jelöl (még akkor is, ha az Krétát jelenti), I/2-ben Credulus mondja: „Candia az én hazám", a comoedia Summájában megtudjuk, hogy Candia szigetének egyik városában laktak a szerelmesek. Castalletti a természet és civilizáció bináris oppozíci- óját összemossa, amikor Credulus felidézi, hogyan ismerkedett meg Angelicával: „...azminémő városban laktam, ottan közel egy kies völgyben egyéb gyermektársaimmal gyakran múlattam gyermekjátékban. Ugyanazon városból abban az völgyben sok leánygyermekek is szoktanak vala egybengyülni az játék kedvéért s múlatságért. Ki koszorút kötett, s ki táncolt, s ki játszott, ki verset éneklett. Egykor azért, midőn egynéhányat külön az többitül versent énekelni látnék, láték egy szüzet közöttek...” (1/2) Tehát a civilizációközeli természeti közeg (kies völgy) az, ahol a szerelembeesés megtörténik. S a szerelem mindig a természeti közegben van jelen, hiszen Credulus második szerelembeesése a bujdosás színhelyéül szolgáló Erdőben történik. A múlt idealizált képében azonban az első szerelem természeti tere idilli, árkádikus, míg ezzel ellentétben az Erdő, tehát a jelen tere vad táj tele sziklákkal, hegyekkel-völgyekkel, hatalmas nyitott terekkel. Bajos lenne tehát azt állítani, hogy idilli tájjal van dolgunk a jelen drámai terében. A szöveg a dráma terére vonatkozóan pusztán két helyen ad szerzői utasításokat: A IV/2 jelenetben „Briseida szól Júliával, Credulus egy bokor mellett hallgatja". A bokor még egyszer előkerül a szövegben, az V/2-ben Dienes „jő az bokrok között”. A másik objektum, a fa, amely a IV/4-ben a dráma főszövegébe kódolva jelenik meg - Credulus öngyilkos-monológja végén a fára vési fel a búcsúüzenetét - majd az V/2-ben „Julia [...] az fiatalon is az jedzést elolvasván, kit Credulus felmetszett...” A főszövegből az V/4-ben bukkan elő újra a fa, és Julia. Bizonyos azonban, hogy a IV/4-es jelenettől egészen a darab végéig a fa a drámai tér része. 2. A táj - a magány imaginárius terei A konkrét drámai térnél hangsúlyosabb a szöveg tere, pontosabban fogalmazva a főszövegé. A dráma konkrét terénél ugyanis sokkal fontosabbak a verbálisán megképződő imaginárius terek - ennek gyakorisága adja a dráma (táj)leíró jellegét és statikusságát. Noha ezek lépten-nyomon előbukkannak utalásokban, hasonlatokban, nagyobb egységekben is folyamatosan jelen vannak: Credulus a hajnalhoz intézett nyitómonológjában (1/1), a darab két versbetétében (Sylvanus, 1/4, III/2), a III/1-es Julia-Credulus dialógus kezdetében, mikor Credulus Júlia érkezését írja le, Credulus öngyilkos-monológjában szintén folyamatosan jelen van (IV/4).
