Irodalmi Szemle, 2013

2013/9 - GICCS- ÉS TRASHKULTÚRA - Németh Zoltán: Sorozatgyilkosság a Parnasszus tövében (Orbán János Dénes Sándor vagyok én is... című kötetéről)

GICCS- ÉS TRASH KULTÚRA

minduntalan megbicsaklanak. Orbán János Dénes kötetében mindkét esetre több példát is találhatunk.

„Nyújtózkodó esti fényben Csilingel a gyöngyvirág,

»De szép ez a muzsikaszó!«

Suttogja a holdvilág.”

(G. T.: Az egér és a hold)

Illetve:

„sugárfertőzött mellényként öltöttem magamra

a gyöngy-tokájú kozmosz vad spermaillatát és megmásztam a ribanckodó semmi napkitörésektől véres kaptatóit”

(Gy. J.: [Töredékek])

Mindkét esetben a semmitmondás veszélye kísért, hiszen vagy meg sem jelenik az esztétikai jelentés, vagy kioltják egymást a nyelvtárgy egymás ellen feszülő belső jelentései.

Nem véletlenül vált ki a legtöbb dilettáns szöveg nevetést, humoros hatást: az akaratlan paródia sok dilettáns szöveg kísérőjelensége. Ebben az esetben a fel nem ismert hiba, elvétés mint a szöveg kísérő- jelensége, kiirthatatlan mellékeseménye jelenik meg. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a dilettáns alkotások esetében arról van szó, hogy a szöveg túlságosan is átlátható, nem gördít akadályt a befogadó elé, mivel elhasználódott, kiégett, túlságosan ismert elemekből próbál jelentést kreálni, s éppen ez az - akár bergsoni értelemben vett - görcsösen mechanikus ismétléskényszer válik nevetségessé.

De a dilettáns alkotások problematikája még ettől is mélyebb és nyugtalanítóbb, s éppen azt hiányolom Orbán János Dénes könyvéből, hogy a dilettantizmus jelenségének erre a mély és nyugtalanító kérdésére nem reflektált. Két síkon jelenik meg ez a probléma, s mindkettő a temporalitással, a művészet időbeliségével, illetve kontextusfüggőségével kapcsolatos. Az első kérdés: Miért számít dilettánsnak ma az a szerző, aki szinte tökéletesen imitálja Petőfi stílusát, hiszen ha kétszáz évvel ezelőtt írja ezeket a verseket, minden valószínűség szerint fontos szerző lenne. A második kérdés: Hogyan lehet az, hogy vannak olyan művészek, akiket saját művelt kortársaik dilettánsnak tartottak, ma pedig a kánon részei?

Véleményem szerint ezekre a kérdésekre csak úgy lehet válaszolni, hogy azt mondjuk, nem létezik valamiféle a priori dilettantizmus, nincs valami öröktől fogva beazonosítható dilettáns szövegalkotási mód - hanem az, hogy mi számít dilettánsnak, időtől és kontextustól függ: vagyis minden korban és konkrét irodalmi helyzetben más és más számít dilettánsnak, s az idő és kontextus változásai minden bizonnyal felül is írják mai vélekedésünket. Eszerint az irodalmi érték mozgó minőség, s így minden bizonnyal a dilettantizmus meghatározási kísérletei is azok.

Ha viszont ez így van, akkor az Orbán János Dénes szövegeire, kommentárjaira jellemző magabiztosan gúnyos hangvétel magabiztossága és gúnyossága sem tartható fenn, vagy csak nagyon korlátozott mértékben. Még akkor is így van ez, ha a kötetbe sorolt szövegek szinte mindegyike e sorok írója szerint is vérbeli dilettáns alkotás.

42