Irodalmi Szemle, 2013

2013/9 - GICCS- ÉS TRASHKULTÚRA - Gyenes Gábor: Robert Rodriguez és a trash, avagy gitár, puskapor, Mexikó és bomba csajok (esszé)

GICCS- ÉS TRASH KULTÚRA ^

Gyenes Gábor

Robert Rodriguez

és A TRASH,

AVAGY GITÁR. PUSKAPOR, MEXIKÓ ÉS BOMBA CSAJOK

Al trash mint műfaj sokáig különálló entitásként működött a nagyszabású és „komolyan gondolt” filmgyártással párhuzamosan. Külvárosi ún. grindhaus mozikban vetítették Amerikában egészen a nyolcvanas évek elejéig, amikor a videó megjelenésével a trash kategóriájába sorolható filmek mint B-moviek a videotékákba kerültek. A trash általános jellemzője a pornográfiához hasonló hatáskeltés: az értelmet kikerülő zsigeri stimuláció. Minél tabuizáltabb, szélsőségesebb témát dolgoztak fel, annál inkább hatottak. így alakultak ki a zombi, náci, nő a bajban kategóriák, majd ezek fúziói, ahol az erőszak, a morbiditás és gyakran a szex eszközeivel próbálták minél hatásosabban sokkolni a nézőt. Ezek az alkotások általában kevés pénzből készültek, így gyakran meglehetősen esetlenül, néhol viszont kreatívan oldották meg a vizuális effektusokat, a színészi játék ezzel szemben egyetemesen csapnivaló volt. A szóban forgó mozik ténylegesen szemét filmek: elég, ha csak leírok két trashmovie címet, bizonyára elég sokat mondanak majd a műfajról: Cannibal holocaust (1980, rendező: Ruggero Deodato), A Nymphoid Barbarian in Dinosaur Hell (1990, rendező: Brett Piper). A kilencvenes években azonban mégiscsak betörtek valamelyest a „magas művészetbe”, bár eleinte csak egy-egy citátum erejéig, később mainstream egészestésmozi-formátumban is. A trashből kukázó rendezők legnagyobbja alighanem Robert Rodriguez.

A mexikóinak tartott, bár texasi származású rendező a kilencvenes évek elején került be a köztudatba. Sajátos stílusával nagyon hamar magára vonta a figyelmet: a legendásan kis költségvetésű filmje, a hétezer dollárból készült 1992-es El Mariacchi az 1993-as Sundance Film Festivalon megkapta a zsűri díját, majd egyre-más- ra jöttek a már nagyobb költségvetésű mozik: a Desperado, az Alkonyattól pirkadatig, a Kémkölykök, a Volt egyszer egy Mexikó. Rodriguez a megszállott video- tékás Tarantinóval vállvetve megalkotta a neopulpnak, továbbfogalmazta a posztmodernnek és visszahozta a trashnek nevezett műfajokat.

Robert Rodriguez és Quentin Tarantino meglehetősen összenőttek pályájuk elején, így ebben az időszakban nem igazán lehet elválasztani egymástól a két személyiséget és alkotót. Nem volt világos, hogy hol kezdődik egyikük, hol végződik a másikuk. Több közös projektjük volt, ahol mindketten rendeztek, emellett Tarantino többször színészként is feltűnt (Négy szoba, Alkonyattól pirkadatig, Sin city, Grindhaus).

35