Irodalmi Szemle, 2013

2013/9 - GICCS- ÉS TRASHKULTÚRA - Csanda Máté: Látványok tánca: második nekifut, (posztesszé), amelyben David LaChapelle munkái kapcsán tetten érjük a spektákulumot (esszé)

GICCS- ÉS TRASH KULTÚRA

artos, rocker, emós, szoftos vagy pepita vagy?) válasszunk, hogy Katalin hercegnő kisbabájának képeit share-elve az anyaszerep mai helyzetéről vitatkozzunk, hogy fekete-fehér esztétikummá stilizált ízléses fotósorozatok kapcsán a roma gettók mélyszegénységéről sopánkozzunk, Barbie-ba- ba- meg Leonardo da Vinci-kiállítást nézegessünk bevásárlóközpontok hangárszerű csarnokaiban, vagy hogy szőke militáns férfiemberek kegyetlenkedéseit látva néhány percig (amíg a film tart) élesen elítélhessük a fasizmust.

*

Remélem, jól fejeztem ki magam. A LaChapelle által produkált képi tünetek sem nem igazak, sem nem hamisak. Nincs jelentésük, nincs értelme képi minőségekről, netán egy kézjegy autenticitásáról vitatkozni, ábrázolt lényeg és ábrázoló gesztus közti relációról, a hitelesség fokáról beszélni.

LaChapelle képein, ha kellő szinten figyelünk rájuk, előtüremkednek az őket életben tartó produkciós rendszer tünetegyüttesei. Ha beszéltethetőek, leginkább arról: hogyan szűri meg, hogyan szervezi magát újra és újra ez a vak, központozás és irányító szubjektum nélküli, önmaga tautológiájában fürdőző logika, hogy hogyan viselkednek a képek egy globális ipar körzetijének szorításában. Hogy miként fest az, amikor nincs mihez képest újnak és hallgatagnak (és üresnek) lenni, amikor a cél semmi és a fejlődés minden. LaChapelle termékei mindenekelőtt erről beszéltethetőek. Ha úgy akarom, LaChapelle munkáiban bámulatosan precíz nyelven szólal meg a spektákulum.

LaChapelle képei nagyon ott vannak.

34