Irodalmi Szemle, 2013
2013/9 - GICCS- ÉS TRASHKULTÚRA - Veres István: „De ha nem teázunk, az sem baj” (esszé)
GICCS- ÉS TRASH KULTÚRA baszott éjszaka után szívesen állnánk neki reggelit készíteni, akkor több, mint valószínű, hogy elindult bennünk valami. Én ezt is csak a belénk tett kóddal magyarázom. Azzal a kóddal, hogy egy nő elsődleges életfeladata a szeretés. Lehet baszni oltári jókat, lehet kupakolni kevésbé jókat, de az biztos, hogy egy nőnek a lételeme a törődés. Legalábbis nekem biztosan” - állapítja meg, hozzátéve, hogy egy nőnek a házimunka is jelenthet kielégülést: „És azt tudják-e Uraim, hogy egy nő egészen egyszerűen nem akkor elégül ki teljesen, amikor jól szétdugják a nuniját és hatalmasakat sikongat az éjszakába, hanem akkor - és most figyeljenek - amikor a kedvese elégedetten eszi a neki főzött pörköltöt marhából, meg amikor reggel kiveszi a vasalt ingét a szekrényből.” Az elmélet visszaigazolásaként saját öccsét idézi, akivel egy családi látogatáson szintén megvitatja a nagy ő témáját. „Robi- kám is felnéz a bejgliből és beszélni kezd. [...] Basznivaló nő mindig akad, de kiborító, hogy a legtöbbjük még egy rántottát sem tud összedobni.” PONYVA ALATT... VAGY FELETT Nem könnyű feladat eldönteni, mennyire tarthat számot az Azt a kurva mindenit a giccs, ponyva, lektűr vagy éppen a szép- irodalom kategóriájába való besorolásra. A döntést az is megnehezíti, hogy a regényben leírt történet a szerző szerint az utolsó betűig igaz, tehát megtörtént. A recepció ugyanis általában úgy tekint a ponyvavagy a lektűrirodalomra, mint alapvetően kitalált történetek tárházára, még akkor is, ha ez nem része az említett irodalmi kategóriák definícióinak (nyilván mert az írásmódnak nem kell, hogy irányt szabjon a történet valódisága). Mi tehát az, ami választóvonalat rajzolhat xLady regénye és a ponyvairodalom közé? Először is fontos leszögezni, hogy xLady nem író. Stílusát vagy elbeszélésmódját persze sok író megirigyelhetné, az Azt a kurva mindenit viszont nem regénynek készült, ha a végén az is lett belőle. Nem céloz olvasói igényt, mint a ponyva, láthatóan nem is tör szépirodalmi babérokra. Leghitelesebben nyilván naplóként olvasható (már ha tényleg igaz, ami benne van). Talán ezzel húzhatjuk meg az egyik legmarkánsabb választóvonalat xLady könyve és A szürke ötven árnyalata-íéle pornóirodalom termései közé. A másik tényező, amely nem engedi a könyvet az erotikus ponyva kategóriájába sorolni, a mesterkéltségtől mentes, spontán elbeszélői hang. A szerző, mintha csak egy bizalmas barátnőjével beszélgetne - érzékletesen és életszerűen ránk zúdítja a vele történteket, (ön)ironikusan, helyenként patetikusan, néha kicsit közhelyesen. A szöveg erejét és irodalmi értékét leginkább ez az elbeszélői spontaneitás adja. Az elején említett Henry Millerrel viszont nem csak a fesztelen szóhasználat és a bátor témaválasztás rokonítja xLadyt. Mindketten lázadnak ugyanis valami ellen. Miller az egszisztencializmus afféle féregnyúlványaként a rothadó amerikai társadalomból a semmibe (Sidney Finkelstein definíciója), xLady pedig a párkapcsolati (és egyéb) sztereotípiákból szeretne menekülni és menekíteni, a sztereotípiák ugyanis szerinte az őszinteség hiánya miatt a párok nagy részének gyötrődését okozzák. „Basz- sza meg a kurva ég, hogy a huszonegyedik században még arra sem vagyunk képesek, hogy életünk szerelmének el merjük mondani, hogyan szeretnénk őt megbaszni, 16
