Irodalmi Szemle, 2013
2013/1 - MULTIKULTI ÉS KISEBBSÉGI KONTEXTUSOK - Szabó Réka: A szlovákmagyarok csodája, avagy tévhitek reneszánsza negyven percben (kritika)
Szabó Réka MULTI KULT! ÉS KISEBBSÉGI KONTEXTUSOK A SZ LOVA KM AGYAROK CSODÁJA, AVAGY TÉVHITEK RENESZÁNSZA NEGYVEN PERCBEN Gálán Angéla Szlovákmagyarok című filmiéröl E setemben elmaradt, mármint a csoda. A „semmi új a nap alatt”-tal kiegyeztem volna, ha az a volna ne lett volna... közhelyesen. .. azonban volt, de még mekkora. Gálán Angéla Szlovákmagyarok című dokumentumfilmjéről próbálok az alábbiakban megfogalmazni néhány gondolatot. Magamra erőltetem a konformot, és már csak azért is érdemben próbálok szólni a műről. Mert lehet, sőt, mert szükséges. Ugyanis szét kell oszlatni néhány tévkép- zetet, amely a film készítőjében, illetve közönségében megfogalmazódhat. Ennek oka elsősorban az lehet, hogy a film koncepciója némileg kusza. Nem világos számomra, hogy mindössze különböző vélemények egybegyűjtése, avagy valami merőben más volt alkotóinak a célja. Tehát, rend a lelke még ennek is, haladjunk szépen sorjában: értelmezek, véleményezek (nem ujjongok és nem dühöngök, sacc per kábé, középúton „korrektkedek”). Kezdetben megörültem ennek a kezdeményezésnek, mert jó, hogy ezzel a létformával, ami nem más, mint a szlovákiai magyarság, foglalkoznak. Azonban korántsem mindegy, milyen módon. A film némi (némileg hibás) történelmi információs power point slide-ra hasonlító szövegeléssel indít. Majd Angéla narrátortól megtudjuk, dédi, nagymama és anyuka hol és mikor születtek, szép régi családi fotókkal kísérve így a szöveget. ígéretesen andalító kezdet, melybe bevágnak egy szemüveges, roppant mód extrovertált kislányt, aki magyarázza, hol is van otthon. Első piros lámpa a fejben... nem tudom, miről is van szó pontosan. Burkolt populizmus vagy exhibicionista kényszer, még mindig nem világos a számomra ezen snitt célja, „aranyos” intermezzóként így nem felfogható. Ekkor azonban még nem is sejtettem, micsoda család-barát kavalkád is vár még rám az elkövetkezendő percekben. Ennyire előre azonban most végképp nem szaladhatok. A következő kockákból kiderült, mi is volt valójában a mű születésének az apropója. A parlamenti választások szép hazánkban. Főhősünk, Angéla állampolgári kötelességének eleget téve érkezik „haza” szavazni. Állást is foglal, meg is nevezi a pártot, amelyre voksol, majd a szavazás után székházmustrára indul a választások éjszakáján. Két szempontból érdekes ez a néhány (avagy túl sok) filmkocka. Először is nem tartom szerencsésnek, ha egy általános, párthovatartozás nélküli közönséghez szólunk úgy, hogy nem egyenlő arányban mu58