Irodalmi Szemle, 2013

2013/1 - MULTIKULTI ÉS KISEBBSÉGI KONTEXTUSOK - Szabó Réka: A szlovákmagyarok csodája, avagy tévhitek reneszánsza negyven percben (kritika)

tatjuk be a konkurenseket, sőt az egyiknél pozitív, míg a másiknál negatív hangszínnel sugalmazunk. De lehet, hogy csupán én értettem félre, és az alkotás nem mindenkinek, tehát nekem sem, hozzám sem szól. Másodszor pedig, ha az alkotó hölgy lenyilatkozza egy, a filmről szóló beszélgetés során, hogy ő mindenképpen politikamentesen szeretett volna szólni a témáról, akkor... megint nem értem. A képzavar így vált teljessé.

A továbbiakban főhősünk vándorol házról házra, szorgos méhecske módján száll családtagtól családtagig, baráttól barátig, és gyűjtögeti válaszait a már unásig ismételt identitástudat, hol a haza és kik vagyunk mi kérdésekre. Mindeközben azt is megtudhatjuk, hogy valójában a filmkészítő sem találja magában a válaszokat feltett kérdéseire, nyilván ezért is fordul másokhoz. Megtudjuk továbbá, milyen remek, izgalmas és kaotikus is a mi hősünk élete és családja („elnémete- sedett” és „elszlovákosodott” nővérek, színművész apuka, színészkedő öcskös, majd könnyein át dagasztó újságíró anyuka); mennyire befutottak volt iskolatársai és mostani barátai (ismét egy színész, áld „kicsit nemzetáruló” a kontextus szerint, majd a nagyon lazán főzőcskéző dekadens rendező „öribari”) és még sorolhatnánk. Szép dolog a sokféle független vélemény kikérése, azonban a kérdés oly kényes és oly sokat vitatott, hogy ártani nem ártott volna néhány jó szakember nézeteinek a beiktatása, mondjuk egy színész helyett a húszezerből. Végül is ez az egyik pozitívuma a filmnek a kettő közül, mármint a vélemények színessége, sokasága. Eltekintve a politikai intrótól egy korrekt, „közlöm a családom és barátaim véleményét a szlovákiai magyarok helyzetéről” témájú filmet látok és pont. Számomra így értelmet nyerhetett volna az alkotás, mert ez koncepciónak helytálló. Kár érte, hogy

MULTÍKULTI

ÉS KISEBBSÉGI

KONTEXTUSOK

az alkotó sokat és sehogy markolt, és hetyke zűrzavart fogott, illetve hagyott maga után. A második pozitívumként értékelt pontja a műnek is csak belezavar a nem létező koncepcióba. Grendel Lajos és Szigeti László ugyan érdemben szól a témához, ám egy újabb vonalat visz a már így is átláthatatlan koncepció dzsungelébe, több más, közéleti személyiséggel egyetemben. Mégis, e két nyilatkozat mintegy a remény szentjánosbogaraként villant fel a szlovákiai magyarságról elhangzott oly sokféle gondolat közt. És itt nem jó vagy rossz vélemény, hit vagy tévhit közt szeretnék dönteni, ugyanis erről a filmben szó sincsen... tulajdonképpen másról sincsen benne szó, és mégis mindenről van. Zavaró és elszomorító, hogy ez esetben még két fecske sem csinált végképp nyarat.

Sajnálatos módon az alkotás nem ért célt. Nem válaszolta meg önmaga kérdéseit, de mind ez idáig még csak nem is gerjesztett a témában érdemi vitát, nem sarkallt párbeszédre, csupán... megszületett. Számomra, aki magam is a szlovákiai magyar létforma képviselője vagyok, felszínes, érthetetlen és olykor még bántó is a főhős és riportalanyai népes táborának néhány kijelentése, megnyilvánulása. E témával foglalkozó bármely műfajban születő műveket a továbbiakban is figyelemmel kísérem majd, mert igenis, nem mindegy ki, hogyan és főleg milyen indíttatásból szól rólam/rólunk. Nem átgondolt, hektikus véleményömlenyeket megmutatni és így ellenőrizhetetlen gondolatokat gerjeszteni újra és újra nem út, hanem zsákutca, de mindenekelőtt felelőtlenség.

Ezek után már csak egy kérdés, ami még válaszra vár, éspedig, hogy miért, illetve mit is díjaztak pontosan az alkotáson. A válasz számomra még mindig sűrű ködbe burkolódzik. .. vagy mégsem... azonban ezen írás valóban politikamentesen szeretne szólni.

59