Irodalmi Szemle, 2013
2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Csehy Zoltán: Lapok egy égő partitúrából (tanulmány)
C S E H Y ZO L T Á N LAPOK EGY ÉGŐ PA RT ITÚ RÁ BÓL WEÖRES SÁNDOR NÉHÁNY ESETE A DISSZONANCIÁVAL, AZ ATONALITÁSSAL ÉS A HAGYOMÁNY ZENEI KI S IKLATÁSÁVAL „Weöres Sándorhoz képest valamennyien közönséges halandók vagyunk.” Tandori Dezső Weöres Sándor Az égő szótár című verse nem pusztán egy pusztuló, a hagyomány erodáló munkájának és a történelembe ágyazott lét kataklizmáinak kitett tudás emléke előtti tisztelgés, hanem a költői elme zenei analízise is. Mert az égő szótár az ihlet hevében izzó zenei lehetőségek tárháza („tóváros tüvéres tevaras / csónak csőnek csúfok csízek”): a gondolatban vibráló ritmus absztrakt képleteihez értelmet kereső s alakuló fázisait rögzítő szótár („ettögöm attigem ettelem ajtalom eftevem”) a nyelvi kifejezésmód hivatalosan szótározott és szótározatlan alakváltozataival, torzszüleményeivel, hangulatalakzataival is számol. Weörest a harmónia, a zeneiség, a kiérlelt és szabályos ritmusok költőjeként tartják számon: szerkesztés tekintetében pedig az arány, a szimmetria poétájának tartják.1 Ugyanakkor jobbára a háttérben létezik a disszonancia, illetve a tonalitás hagyományos formáit elvető avantgárd Weöres is. Ez az írás a költői énnek erre a térfelére fókuszál. Az atonalitás mint zenei konstrukció és elv mozzanata az 1970-es évek végén már felbukkan versalkotó rendszerként a kritikában is, de jelentősége marginalizálódik.2 1 Például: Bata Imre: Weöres Sándor közelében. Budapest, 1979, Magvető. 321-324. Zalabai Zsigmondi A homály fényei Weöres Sándor Fuga című verséből. Irodalmi Szemle, 1972/4. 369-372. 2 Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor: válogatott versek. Forrás 9 (1977/11). 90. Kenyeres szerint Weöresnél a „forma válik tartalommá, a versek belső zenei köre, sokszor atonális zenéje lesz a lélek helyén sugalmazó, szavakba pontosan talán nem is foglalható üzenet". 17