Irodalmi Szemle, 2013

2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Tőzsér Árpád: Tündérsíp és varázsfuvola (esszé)

Tündérsíp

ÉS VARÁZSFUVOLA

Weöres Sándor

100. S Z 0 L E T É S N A P I Á R A

1.

RÉSZLETEK 1998-AS NAPLÓBEJEGYZÉSEIMBŐL:

A.prilis 8. A párkányi vasútállomáson, vonatban. - Szia! - szól le egy csinos szőke nő, az ablakon kihajolva, a sínek mellett botladozó kollégájának. - Szia, Lajoska, három napig nélkülözni leszel kénytelen! - Szia, Város - mondhattam volna én meg Pozsonynak ma reggel három napig nem látsz. - Gyönyörűen süt a nap, tél veszíti ingét, pirosodik húsvét (Nagy László), bennem is maradhatós a meteorológia: megyek a Költészet Napját ünnepelni, Budapestre. így kellene mindig élni, egészségesen, mozgalmasan, izgalmasan. 18:00 órakor feljátszás a Magyar Rádióban. A Weöres-féle Hála-áldozat minden két sora közé újabb szonetteket írt Parti Nagy Lajos, LászlófFy Aladár, Takács Zsuzsa, Géher István, Kántor Péter, Kodolányi Gyula, Kalász Márton, Borbély Szilárd, Ferencz Győző, Bella István, Balia Zsófia, Varró Dániel és jómagam. Az összesen 13 szonett. Ezeket olvassuk ma mikrofonba. Mindenki a magáét. Jó szórakozásnak ígérkezik. A kialakuló szonettkoszorú 14-ik darabja maga a Weöres-vers. Azt vajon ki olvassa majd föl? A mi koszorúnk fordítva készült, mint ahogy pédául anno József Attiláé. A mi esetünkben először volt kész a „mesterszonett”, s abból következtettük vissza az (elképzelt) ciklus többi darabját. Weöres Sándor egyébként a mestereinek, Adynak, Babitsnak, Kosztolányinak mutat be „hála-áldozatot” a művében, mi pedig őneki. A szerző mint előd megválasztása jó, W. S. kisajátíthatatlan, urbánus is, népi is, vallomásos is, gondolati is, személyes is, objektív is. (Ez a verse viszont, meg kell mondanom, nem tartozik a csúcsteljesítményei közé. A „hódoló” társaság névsora pazar, de kicsit „népfrontos” is, én valószínűleg a „határon túliakat” képviselem. Ki választotta ki vajon a verset és a „hódolókat”?)

Április 10. Találkoztam az ÉS-ben Kántor Péterrel. Tele van lelkiismeret-furdalással, amiért tegnapelőtt, a rádióban, úgymond, nem azt mondta, amit akart. S erre én: általában én is csak holnap fogom tudni, hogy ma mit akartam mondani. Filippinyi Éva (a rádió szerkesztő-riportere) felolvasás előtt azt kérdezte tőlem, hogy valóban „segít”-e a szó? (Az általam kreált szonett tizenkettedik és tizenharmadik sora ugyanis így szól: „a szó segít. Belső terem kitárván, / szabaddá tesz, hiába szikla, sors, gát -”.) Hirtelen nem is tudom, mit sikerült válaszolnom neki (valami olyasmit nyögtem, hogy segít is meg nem is), de azt akartam mondani, hogy az én Weöres-variációm tulajdonképpen vita Weöressel: az első strófa Weöres sorával kezdődik: „Oltáromon vadmacska, páva,

3

T Ö Z S É R ÁRPÁD