Irodalmi Szemle, 2013
2013/7 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Garajszki Margit: Cselédsors (a Pozsonyi Színművészeti Egyetem Cselédek című előadásáról)
ségét, beszéd- és mozgáselemeik egyaránt esztétikai élményt nyújtanak, mindamellett kifejezik azt a kegyetlenséget, ami mindkét cselédlánynak sajátja. A dominanciajátékban kezdetben Clai- re-nek van uralkodó szerepe passzív, alárendelt húga fölött. Claire a Madame szerepében végtelenül gőgös, kegyetlen és hiú személy. Čilíková érett és választékos színészi eszközrendszerének minden elemét ennek szolgálatába állítja, és táncszínházi tapasztalatait is remekül tudja kamatoztatni: lassú, elemien macskaszerű, önmagával enyelgő mozgása hirtelen kitörésre képes. Claire el akarja érni, hogy Solange ölje meg a Madame-ot. Claire a világot szeretné uralni, ami beszűkült minivilágukban a Madame eltávolításával megvalósítható. Solange esetében felsejlik egy másik életlehetőség is, méghozzá a tejesfiú képében, ezt a lehetőséget azonban Claire igyekszik csírájában letiporni azzal, hogy nevetségessé teszi. A ciklikusan visszatérő elemek, a Solange által megrajzolt kör, az a szertartásosság, ahogyan a formákba merevedett, szokássá rögzült szerepjáték létrejön, ad egyfajta rituális jelleget a darabnak. A játékhoz hozzátartozik, hogy a lányok saját maguknak világítanak, és a színpadon öltöznek át. Bár felsejlik valamiféle íratlan játékszabályrendszer, azt előszeretettel sértik meg; a realitás és az irrealitás, a valóság és a játék közötti határ elmosódik. A cselédek teremtettek maguknak egy közös álomvilágot, játékteret, amelyet bizonyos fázisokban megerősítenek, máskor maguk iktatják ki. Folyamatosan ott lebeg a kérdés, meddig lehet ezt így folytatni, az óra pedig kérlelhetetlenül ketyeg, egyre inkább érzik az idő szorítását. A végletes egymásrautaltság és önmagukba zártság közötti ellentét feszítése, a saját identitás keresésének konfliktusa agresszivitáshoz és homoerotikus játékokhoz vezet. A szexuális szerepjátékok gyakori eszközeként használt fekete-fehér szobalány-egyenruhába öltözött, vörös harisnyát és alsóneműt viselő, végletek között tipródó cselédlányok a szado-mazochista szerepjátékaikban újra és újra megidézik az alá- és fölérendeltség hierarchiáját és az ezzel járó megaláztatásélményt. Claire és Solange viselkedése a paranoid pszichózis határán mozog. Meggyőződésük, hogy a Madame ellen irányuló gyilkossági szándékukat, illetve a Monsieur börtönbe juttatását célzó anonim leveleiket is leleplezték, biztosak benne, hogy ártani akarnak nekik, figyelik őket. A téveszmék és az üldözési mánia gyilkolási vágyhoz vezet, sőt az sem áll távol tőlük, hogy önmagukban kárt tegyenek. A közönség valamiféle kukkolási élmény révén válik a játék részévé, hiszen testközelből lesi meg egy testvérpár identitás- és szexuális játékait. Az egymással szemben bizalmatlan Solange és Claire, valamint a Madame és a cselédlányok viszonyában is ott húzódik a kérdés, hogy ki a figyelő és ki a megfigyelt. A lebukástól való félelem és az esetleges lebukás okozta kéjérzet a maximumára hág, amikor hátulról, ugyanazokon a lépcsőkön, amelyeken a nézők is lejutottak a terembe, a Madame léptei hangzanak fel. A Madame megjelenésével töréspont következik be az előadás alaphangulatában. A bábszínházi rendező szakos Zuzana Kollárová Madame-ja a Claire által játszott Madame karikatúrája, közönséges, affektá- ló, csúnya és ellenszenves nőszemély. Már puszta megjelenése is nevetésre készteti a nézőket, akik egy kövér, beképzelt és teát- rálisan szenvelgő nőt nevetnek ki. A darab komédiába vált át, Kollárová élvezettel lubickol a komikaszerepben. A rendezői koncepció ezen a ponton szembemegy Genet
