Irodalmi Szemle, 2013
2013/7 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Garajszki Margit: Cselédsors (a Pozsonyi Színművészeti Egyetem Cselédek című előadásáról)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK elképzelésével, miszerint „a Madame-ot nem kell karikatúrává torzítani”, amint azt a Hogyan játsszuk „A cselédeket”? című írásában kifejtette. A Madame megjelenésével töréspont következik be az identitások vonalán is, ugyanis amíg ő jelen van a színpadon, mindenki önmagával azonos. A cselédlányokból hiányzik a szociális helyzetükből a Madame irányába elvárható szervilitás, nem tudnak cselédeket játszani, még a Solange-ot megformáló Maťová sem, bár nehéz is egy ilyen nevetséges Madame mellett. A Madame megjelenésével kérdésessé válik a lányok motivációja, s érthetetlenné, hogyhogy nem tudnak felülemelkedni ezen a nőn. Solange-nak minden igyekezete ellenére sem sikerül megitatnia a Madame-mal a Claire által elkészített mérgezett teát, még mielőtt újra elhagyná a házat. Az előadás harmadik része a gyilkossági kísérlet sikertelensége jegyében zajlik. Claire árulással vádolja Solange-ot, s teszi immár másodszor, hiszen az első részben a harisnyatartójában találta meg testvére beismerő levelét. Solange kezdeti bizonytalanságát és sarokba szorítottságát felváltja önmaga erejének felismerése és megélése. Kivetkőzik önmagából, tombol, testvérét az ágyhoz kötözi és átveszi az irányítást. Általánosságban igaz, hogy a háromszereplős előadás során folyamatosan változik, hogy aktuálisan ki uralja a másikat. Általában egyszerre ketten vannak jelen a színpadon, és az interperszonális kapcsolatok egy hatalmi harc leképeződéseiként alá- és fölérendelt szerepeket osztanak a szereplőkre. A testvérek közötti harc alapvetően két egyenrangú személy között zajlik, a Madame és a cselédek esetében azonban van egy eleve meghatározó szociális különbség, és egy ezzel járó viselkedési forma, amit Claire és Solange csak a Madame háta mögött, bár a közönség szeme láttára mer megsérteni. A sikertelen gyilkosságot sikeres öngyilkosság követi. Claire és Solange tulajdonképpen egyek, hiszen az utolsó jelenetben Claire azzal bízza meg Solange-ot, hogy élje tovább kettős identitásukat. Claire a Madame-ot játszva hal meg. Önként vállalja az áldozat szerepét. A színpadi megoldások közül két dolgot mindenképpen érdemes kiemelnünk: az egyik a megvilágítás, a másik pedig a hangzásvilág. A világítást a földön elhelyezett álló- és asztali lámpák adják, amelyeket a színészek maguk kezelnek. Az asztali lámpák alacsony, irányított helyi megvilágítást adnak, és különféle fényeffektusok előidézését teszik lehetővé, sőt a boltíves terem mennyezetén az identitásváltásokkal szorosan összefüggő fény-árnyék játék jön létre. A fényforrások le- és felkapcsolása hangulatfestő és jelentéshordozó elemként működik, alátámasztva az adott jelenetben történteket. Ami a hangzásvilágot illeti, szembetűnő a csönd szerepe, valamint az egymásba kapaszkodó, egymáshoz csapódó testek zenéje, és az emberi testek és az élettelen tárgyak olykor kéjes, olykor fájdalmas találkozása. A szüntelenül ketyegő vekker komoly feszültséget kelt, hisz az idő múlását, az időhiányt és a sors visszafordíthatatlanságát hivatott jelezni. A Száz Pál rendezte Cselédek fekete hátterű plakátján két összenőtt női alsótest látható, az egyik piros, a másik kék csipkés necc harisnyanadrágban, amint az egyik a levegőbe emeli a másikat. Mintha egy felsőtest nélküli, szimmetrikus sziámi ikerpárt ábrázolna a kép. Persze kérdéses, hogy a szétválasztással nem romlik-e az életminőség, és az, hogy aki végül életben marad, képes lesz-e az önálló életre. 92
