Irodalmi Szemle, 2013

2013/7 - Varga Imre: Reggelnapló 6-7. (próza)

Sarangoznak = kihajtanak, kirügyeznek. Ság, ség. Kétség, egység - egyezség. Honnan s hová? * A reggeli ébredésre elmosódott az álom. Hajnalban, fölébredve nem jegyeztem föl, re­mélve, hogy az a másfél-két óra, amit ráalszom, nem lepheti el véglegesen. Lám: mégis. Talán szeretkeztem. A nedves szőrök közt becsusszanó testem. Húsbarlangban. Langyos, fehér tejföl csörgött alá a kőfalakon. Nem is kövek, a nedves hús szivárványos villanásai. Barlangtűz. Innen már tovább sodor a szagok emléke meg a légzés. Oda-e, ahonnan ébredtem? Éjszaka fölriadva, egészen kialudtnak éreztem magam, és olvasni kezdtem. S ezért a reg­geli hatórás ébredés után nem érződik a kipihentség. Ha a reggelben már benne van a folytatás is, a nap ebből sarjad, vajon minden ilyen elodázós, fáradt, halasztgatós, latol- gatós lesz? A Szent Benedek Házban meditálnak, én pedig alszom. Álmodom ezt is, ezt a mondatot. Álmodom, hogy elvesztettem az álom fonalát. Álmodom, hogy aggodalmas­kodom. Álmodom, hogy épp a reggeli teendőimet végzem. Álmodom, hogy reményte­lenül szürke lett ennek a napnak a háttere. Álmodom, hogy nincs ünnepe az időmnek. Álmodom, hogy tettem valamit a pénztelenségem ellen. Álmodom a szélzúgást, a ma- dárpityegést. Álmodom, hogy megvilágosodott vagyok. Álmodom, hogy nem vagyok megvilágosodott. Rigóként felébredek; biztonságban vagyok. Nézem a gyötrődő írót ablaka mögött. Bűntudatosan bevallja, hogy tegnap nem nyúlt a prózáihoz. Olvasgatott, főzőcskézett. Azt káprázta, hogy egész napja hereszombat. 7. ÖNMAGAM UTÓDJA, ŐSE; MEG A KAZÁROK Valami megpattant miköztünk, valami megpattant. (Hajnali öt. Kakaskukorékolás.) Va­laki megpattant, és eltűnt az álom közepe felé. Bár a kandallókosarat letakartam, a huzat át-átjár alatta, felpúposítja, mintha egy kis állatka futkározna ott benn. Be kell csukni az ablakot, hogy ne zörögjön. Nyolc óra tájt Boné hangos utcai Helló-Helló!-zása ugraszt ki az ágyból. Bár nem nekem szól, mégis. Odakint már zajlik az ééé-hééélet.

Next

/
Thumbnails
Contents