Irodalmi Szemle, 2013

2013/7 - CIGÁNY UTAK - Barlog Károly: Betekintés a kilátástalanságba (esszé)

CIGÁNY UTAK lene tartanunk; a farzsebünkben, ha nem is szívtájéknál. Mindenesetre legyenek kéz­nél, hisz’ olyan térségben élünk, ahol nap­ról napra szükség mutatkozik rájuk, ahol mindig újra kell definiálnunk, mit jelent kisebbségnek lenni, és hogy miként lehet ezt a kisebbségi létet és magát a kisebbséget megérteni, s ami nem kevésbé fontos: meg­őrizni. Többek között éppen ebben a meg­értésben, megismerésben van hasznunkra ez a könyv, de rögtön hozzá kell tennünk, hogy mi nem pusztán a haszonra hajtunk, hanem az élvezetekre - jelesül az olvasás örömeire - is. Kezdhetnénk rögtön a regény nyelve­zetével, mely kétségkívül magával ragadja az olvasót. Mintha egy Jókai-regény vilá­gában mozognánk, jól megrajzolt figurák, veretes mondatok között. Minden ízében lélegzik ez a szövegtest. Talán épp a jókais nyelv hatására tűnt a megíródása idejében ez a regény avultnak, s noha a Füstös ké­pek igazi siker volt az olvasók körében, az irodalomtörténet-írás nem szentelt rá kellő figyelmet - ahogy mondani szokás, kiszo­rult a kánonból, vagy éppen be sem került. Nyilván ezért nem értesültem korábban létéről jómagam sem - én, aki (sokszor) a mindenféle kánonoktól megvezettetve választom meg olvasmányaimat. És ami­kor ez év januárjában egy beszélgetésre készülve próbáltam feltérképezni azokat az ösvényeket, amelyeken azután majd beszélgetőpartnereimmel elindulhatnánk, azt kellett tapasztalnom, hogy egy-két blogbejegyzésen, tanulmányon és Choli Daróczi József megemlékezésén kívül alig van valami visszhangja Lakatos Menyhért kultikus müvének. Mindenesetre számomra ez a megszó­lalásmód felettébb megnyerő, mert talán csak ezen a „nyelven” lehet méltán bemu­tatni egy olyan nép mindennapi életét, szokásait, kultúráját, gondolkodásmódját, amelynek a vérébe tüzet rakott az élet1. És tegyük hozzá még azt, hogy csakis Laka­tos Menyhért volt képes így bemutatni, aki rendkívüli érzékenységgel figyelte népe sorsát, és ennek az érzékenységnek köszön­hetően olyannak hat ez a regény, mint egy precíz szociográfia. A Füstös képek nevelődési regény, s bár én-elbeszélőjének sorsa sokban hasonlít a szerzőéhez, nem célszerű referenciálisan olvasni a művet. Minden világ megfor­málja a maga embereit, és minden ember a maga világát. Úgy élnek egymásban, ahogy tudnak, ahogy nekik a legjobb - olvashat­juk egy helyütt. Nos, bennünket épp ez a viszony érdekel - kell, hogy érdekeljen -, mely ember és világ között fennáll, s az egyénben, az egyén mögött ezt a világot kutatjuk bőszen. Olyan világ ez, ahol még az apák, nagyapák ijjúkori történetei éltek, ahol az időt nem hónapokkal, nem napokkal mérték, hanem virágzással és lombhullással. Azaz létezett az a fajta intim kapcsolat ter­mészet és ember között (engedtessék meg nekem, hogy ilyen elcsépelt mondatokat használjak), melyet az urbánus cigányság - nem tudom, mennyiben érvényes kate­gória - csak hírből, vagy abból sem ismer. Talán itt lehet utoljára „egységben” látni a cigány kultúrát, melyet majd a huszadik század eseményei - a folyamat a második világégéssel veszi kezdetét - szétzilálnak. A könyv részletes betekintést nyújt a ci­gány hitvilágba - olvashatunk szellemjárás­ról és szelleműzésről, de megtudhatjuk pél­dául azt is, hogy a „cigány szokások” tiltják a szemes terményből készült ételek fogyasz­tását karácsony tájékán, mert a babona sze­31

Next

/
Thumbnails
Contents