Irodalmi Szemle, 2013

2013/7 - CIGÁNY UTAK - Pekárková Iva: Cseh és szlovák romák Angliában (kispróza, Pénzes Tímea fordítása)

CIGÁNY UTAK.

Ez határozottan nem statisztika.

De annak határain belül, hogy nem statisztikát készítek, meg kell állapítanom, hogy úgy tűnik, a romák Angliában jobban érzik magukat, mint Csehországban vagy Szlovákiában. Legalábbis mindegyikük ezt állítja. Nem csak a segélyek miatt (amik itt, való igaz, magasabbak). Sőt a munka miatt sem, ami itt, elmondásuk szerint „cigány számára is” könnyebben felhajtható, mint „nálunk”. A romák, azok is, akik régen itt laknak, és azok is, akik frissen érkeztek, itt csak egy a számos etnikum közül, kisebbség a kisebbségek városában. Itt nem állnak - egyetlen „más” kisebbségként - szemben a többséggel. Senki - a szociális munkások sem, a rendőrség sem, az orvosok sem vagy a lehetséges munkaadók sem - kezelik őket olyan entitásként, amelyről „már túl sokat tudnak - és tudják, hogy nem számíthatnak tőlük semmi jóra”. Egyesek véleménye szerint - ez alatt az egyes romákat értem - a romák Angliában ez idáig nem rontották el a hírüket, még ha (ezt ugyanazok a romák állítják) már szorgalmasan dolgoznak is rajta, és további néhány év múlva ugyanolyan borzalmas lesz a helyzet, mint bárhol másutt.

Én remélem, hogy nem rontják el. Nálam nem rontották el - mint közösség határozottan nem -, bár be kell vallanom, hogy pár egyén valóban furán viselkedett és viselkedik.

Az elkövetkező napokban és hetekben az a tervem, hogy megpróbáljam összefoglalni néhány roma történetét, melyet a saját szememmel láttam és a saját fülemmel hallottam. Érthető módon a legerősebbeket választom ki. Olyan egyénekről írok, akik határozottan nem az átlaghoz tartoznak.

Mindeközben Laco tanácsához tartom magam.

Laco bajuszos, napbarnított, kopaszodó, sasorrú fickó - tulajdonképpen már csak volt -, kiejtése tipikusan roma, és úgy egyáltalán a cigányság minden külső attribútumával rendelkezett, amilyet csak el tudtok képzelni.

Az ő cseh-szlovák nyelvén kijelentette: „Ne bánj a cigányokkal kesztyűs kézzel, aranyom, hogy mindenki lássa, milyen k...k vagyunk. És ne cigánykodj!”

Ezt azután mondta, hogy megtudta (nem az én hibámból), hogy nemcsak tolmácsolásból élek, hanem főleg könyvek írásából. Laco, aki az iskolás évei óta nem nyitott ki egyetlen könyvet sem, hitt a varázserejükben.

Laco tipikusan olyan férfi volt, aki a roma összetartás nélkül már évekkel ezelőtt hajléktalanként végezte volna. Hosszú éveken át seperte az utcákat Streathamben, aztán rendszeresen elájult, és mivel Streatham tele van kórházzal, a mentőautó minden alkalommal egy másikba vitte. Egy Nigériából származó lelkiismeretes körzeti orvossal megpróbáltuk a mindenféle egészségügyi intézetek jelentéseiből kibogozni, valójában mi is a baja. Úgy nézett ki, hogy tönkrement a mája (be kell vallanom, Laco iszákos volt), magas a vérnyomása, a veséje felmondta a szolgálatot, hajlama van a cukorbetegségre, visszerei vannak, valami gond van a hátgerincével... Amikor Laco elszántan bekullogott a rendelőbe, Otuguor doktor mindig felhúzta a szemöldökét, mintha rácsodálkozna, hogy Laco még jár, és még mindig életben van. Rokkantsági járadékot akart intézni Lacónak, de ő nem akart beleegyezni, „hisz nem nyomorék”.

20